5. nap - Ideiglenes búcsú

Ez volt az utolsó napunk, este már mentünk vissza. De délelőttre még beterveztünk egy nagy programot: hajóutat egy katamaránnal!! Sikerült lealkudnunk az árát (25eur), a változatosság kedvéért ismét csak idősek voltak rajtunk kívül, de már megszoktuk, Madeira nem kifejezetten a bulizós fiatalok szigete (aki ilyet akar, az menjen Ibizára). De nem zavartattuk magunkat, király, 25 fokos idő volt, kifeküdtünk a napra és még le is barnultam. A hajóút 3 órás volt, a cél az volt, hogy megnézzük a Madeirai partoknál élő teknőcöket, bálnákat és delfineket. Nagyon izgatottan vártam, még sosem láttam élőben, nem állatkertben ilyen állatokat! És képzeljétek, mindegyiket láttuk!!Először egy kis tekit pillantottunk meg, helyesebben mondva a hajósok. Volt egy távcsöves pasi, aki felmászott a katamarán tetejére és onnan leste van-e valami a közelben. Aztán jeleztek, hogy van valami, mire az egész bagázs odarohant, egy angol pasas pedig előre zúzott, ahova elvileg nem is lett volna szabad menni. Olyan Titanicos bácsi volt. Szóval láttunk teknőst, és nem sokkal utána megláttuk az uszonyokat. Huhh, mondom delfinek!! Párosával úsztak, és egyszerre villant ki az uszonyuk, nagyon kis cukik voltak. De valahogy a fejük nem olyan delfines volt….rájöttünk hogy ezek a bálnák! Persze, mert én az óriási, vizet lövellő állatra gondoltam, és kicsit féltem is, nehogy felborítsa a hajót, de ezek kis bálnák voltak, nagyon aranyosak. Sokáig utána nem láttunk semmit, vissza is fordultunk. Mire végre megláttuk a delfineket. De mennyit! Egy egész kolónia volt ott! Nagyon közel merészkedtek a hajóhoz, ott mókáztak velünk, ugrándoztak, produkálták magukat. Sikerült sok fényképet kattintanom róluk, ezek azok a szürke delfinek voltak, de elvileg van a kardszárnyúból is.Szóval totál sikeres volt a hajóutunk, így láttunk tengert, erdőt, várost, falut, hegyet, mindent! Nagyon tartalmas kis utazás volt. Visszatértünk Funchalba, ott még ettünk egy nagyot, az espadas helyen, aztán ittunk egy kis madeirai bort, amit szintén érdemes megkóstolni. Aztán elmentünk még egyszer a Tea House-ba, majd összepakoltunk, és ki a reptérre. El sem tudom mondani mennyire örülök, hogy eljutottam Madeirára, egyedülálló élmény volt!

 Ezután eljött portugáliai tartózkodásom utolsó pár napja, ami már nagyon saudades hangulatú volt. Csak a nosztalgia kedvéért elmentem a Mosteiro Jerónimoba, komolyan, ezt a helyet sosem lehet megunni, mindig találok itt valami újat! Megnéztem a Sé-t is, és nem utolsósorban elmentünk az utolsó este egy fado étterembe. Ajj, ez volt az ideális befejezés! Alfama kis utcáiban rengeteg aprócska hely bújik meg, ahol nem feltétlen csak turistáknak énekelnek. Ahova mi mentünk egy (Porta d'Alfama) pont egy ilyen hely volt, piros lámpásokkal és gyertyákkal megvilágított apró helyiség, benne kicsi székek. Alig fértünk el, én már a fadista nyakában voltam kb. úgyhogy jó hangos volt az énekszó :) Egy asztalnál ültek ilyen 50-60 éves emberek, az egyik felállt, elkezdett énekelni, énekelt 3-4 dalt, aztán leült, jött a következő. Az egész nagyon familiáris volt, bár beszélgetni nem lehetett, olyan volt, mint egy koncert. Aztán egyszerre csak a pincérnők is dalra fakadtak, majd az egyik fadista nő megjelent bohócruhában, és úgy is énekelt egy dalt :D jah, mert most Portugáliában karnevál van, a sulikban két hetes szünet, mindenki vonul az utcán különböző maskarákban. Próbálják utánozni Riót :P

Szóval nagyon kis kellemes este volt, ezúttal peixe espadat ettünk, ami nem volt azért olyan finom mint a sima espada, meg sokat szenvedtünk a szálkákkal, de sebaj, a hangulat megvolt. Aztán még egy utolsó Bairro + Morangosca, és ezzel zártam utolsó estémet Lisszabonban. 

Most egy időre elbúcsúzom tőletek is, de csak egy időre, mert Portugália vár vissza!

                                                                Bálnácskák

                                                                  Ugrándozó delfinek

                               Madeirai férfiak kártyáznak (hétköznap, munkaidőben ?!!), mindennapos jelenség

                                                                   Ide feltétlenül menjetek el!!

Na, akkor jöjjön a negyedik nap, ami számomra a legnehezebb volt.

Tulajdonképpen nem volt fix tervünk erre a napra, de olvastunk egy kedves kis halászfaluról, Câmara de Lobos-ról, és gondoltuk, nézzük meg! Egészen közel, 7 km-re van Funchaltól, és van egy lenti autóút, gondoltam ez minden szempontból jó kis hely lehet. Egy kis öbölben fekszik a falu, a csónakjaik jellegzetes, sok színűre festett kis bárkák, ezekkel mennem ki éjszaka a halászok espadat lesni. Épp akkor érkezett meg valami nagy halrakomány, odagyűlt egy sereg halász, azt vizslatták. Kiderült közben, hogy Churcillnek ez volt a kedvenc helye Madeirán! Hamar bejártuk a centrumot, kis falu ez, felmentünk egy kilátóba, ahonnan fantasztikus kilátás volt a Cabo Girão-ra, Európa legmagasabb tengeri sziklájára, 500valamennyi méter amúgy. A sziklaszirt oldalában van egy brutál kabinos felvonó, ami oszlop nélkül szállítja fel az utasokat. Brrr!! Eleinte azt gondoltuk, megmásszuk mi ezt gyalog, de aztán rájöttünk, hogy ez nem túl kivitelezhető, ezért úgy döntöttünk, buszra szállunk ismét, és elmegyünk Ribeira Brava-ba, egy közeli falucskába. Csakhogy azt nem gondoltuk át, hogy ahhoz át kell menjünk a Cabo Girão-n. Nos, ezekről a madeirai buszokról érdemes tudni, hogy egy némelyik busz elég régi, és hangos, és a vezetők baromi gyorsan mennek. Hát mi kifogtunk egy ilyet. Na, nekem az az út tényleg olyan volt, mintha az utolsó utamra mennék. Legörnyedtem a padlóra, ki se mertem nézni. Ott már a Magda is félt. Az egész busz rólunk, helyesebben mondva rólam beszélt, nekik nyilván ez mindennapi dolog és nem félnek. Persze tudtam, hogy a sofőr rutinos meg minden, de azért akkor is. Para. Úgyhogy mire megérkeztünk Ribeira Bravaba, saját magam árnyéka voltam, és leszögeztem a Magdának, hogy én itt vissza nem megyek. Szerencsére van olyan busz, ami a belső autópályákon közlekedik, és nem megy fel a hegyi falvakba, azok gyorsabbak és nem is drágábbak, és a legfontosabb: nem életveszélyesek :). Persze ettől ne menjen el a kedvetek, menjetek el Madeirára, én mindamellett, hogy kikészültem, bevállaltam ezeket az utazásokat, és azt mondom, megérte, mert gyönyörű helyek, de ezt jobb, ha előre tudjátok, mint, hogy a buszon szembesüljetek vele….

Ribeira Brava egyébként nagyon kedves, csöndesebb falucska, a Cabo alatt, itt volt egy kis strand is, tényleg mini. És nagyon érdekes, itt fekete a homok, és majdnem teljesen köves az egész. A kövek vulkanikus kőzetekből származnak, gyűjtöttem is párat.

Ja, és a legjobb: az utcán öreg emberes figyelmeztető kresztábla van kirakva, ilyet se láttam még :D

Viszonylag korán visszaértünk Funchalba, az volt az utolsó esténk, úgyhogy sokat sétáltunk a belvárosban, a Ritz szálloda előtt élő gitárzenét hallgattunk, , lementünk a kikötőbe hajóutakat nézni. Pár luxushajó is állomásozott ott, többnyire német turistákkal. Amúgy a legtöbb az német és angol turista volt, de meglepő módon szinte minden nap hallottam magyar szót (az egyik nap kicsit ráijesztettem két magyarra, mikor a buszmenetrend előtt állva vitatkoztunk a Magdával, majd hirtelen odafordultam hozzájuk, hogy segíthetek? :D)Amúgy valahol röhejes, hogy egy magyar és egy lengyel csaj portugálul beszélnek, persze senki se találta el honnan jöttünk, legtöbbször  Azori-szigetekinek(!!), spanyolnak néztek minket. De nekünk automatikus ,hogy portugálul beszéljünk, angolul fura lenne.

 

                                                             Camara de Lobos halászhajói

   

                                                                      Cabo Girao

 
                                                                 Egyedülálló kresztábla :D

Madeirai tengerparton pecázó néni

3.nap

Sziasztok!

Na, összerittyentem még a többi napot. Tehát a harmadik nap ismét erdőjárást terveztünk, kinéztünk egy útvonalat, ami nekem gyanúsan rövidnek tűnt: másfél km, előre kiépített útvonalon. Ugyanarra a buszra szálltunk fel, ami Santana-ba megy, csak mi ezúttal leszálltunk Ribeiro Frio-nál, ami a sziget közepén levő kis falucska. És a neve alapján, valóban rohadt hideg van ott. Egy nagy völgyben terül el, erdei házakkal körülvéve, meg olyan lakóházakkal, amik egy meredek hegyoldalba épültek. Kb. 10-20 ház van ott össz-vissz, meg néhány étterem. Tiszta alpesi hangulat különben, senki nem mondaná meg, hogy Madeirán vagyunk. Szóval leszálltunk, hamar meg is találtuk a Balcoes-hez vezető utat, az egy kilátó amúgy, ahonnan el lehet látni egészen az óceánig és a közeli csúcsokig. (legmagasabb csúcs a Pico Ruivo és Pico Areeiro, de azok le voltak zárva). Az út baromi rövid volt, kb 10 perc alatt ott voltunk, kicsit gyanúsak is voltunk, mert rajtunk kívül csak idősek jártak azon az úton. Úgyhogy elhatároztuk, nem hagyjuk ennyiben a dolgot, meg mutatjuk, hogy tudunk mi ennél hardosabb túrát is. Úgyhogy gondoltuk, végigmegyünk a 11km-es másik útvonalon is, ami már igazi kihívásnak ígérkezett. Csakhogy, az az útvonal le volt zárva, mert a sziklák rádőltek az útra vagy mi. De a pasas aki megkérdeztünk azt mondta, egy ideig el lehet menni, és mások is átmentek már a tiltó kordonon. Úgyhogy fogtuk magunkat, mi is így tettünk. Ez az útvonal valóban a meredek hegyoldalban volt, néha egészen elvékonyodott, de volt korlát szerencsére. Meg mellettünk ott futott a kis levada szüntelenül, benne csordogált a hideg hegyi víz. Volt egy hely, ahol felettünk ömlött a víz, alattunk mélység, és a kettő között volt az út. Huhh, na az izgi volt, gyorsan átszaladtunk rajta, de sokkal tovább valóban nem lehetett menni, az t teljesen el volt torlaszolva, úgyhogy visszafordultunk. Itt a vegetáció különben egészen különleges, van itt orchidea meg szubtrópusi növények, az egész erdő a Világörökség része (Floresta Laurissilva). Úgyhogy érdemes elmenni.

Visszatérve azt tapasztaltuk, hogy még mindig túl korán van és mi már az összes létező útvonalat bejártuk, így elindultunk a falucskába. Az úton összetalálkoztunk egy „tipikus” madeirai öreg bácsival. Ott ballagott, fején a jellegzetes sötétbarna kötött sapkával, amiért mellesleg teljesen odavagyok, és vettem is egyet apukámnak :) Szóval köszönt nekünk, aztán szóba elegyedtünk, mondta, hogy egész életében a levadás utak javításán dolgozott, naponta több tíz km-t járt az erdőben. Az arcán valamilyen nagy nyugalom, életszeretet tükröződött, látszott rajta, hogy neki az élet teljesen jó itt a semmi közepén egy 50 fős faluban, és nem vágyik a városba. Úgy tudom tisztelni az ilyen embereket.

A beszélgetés után elkezdtünk filózni a Magdával, hogy most hogy jussunk vissza Funchalba. A busz 4 óra múlva jött volna. Vagy felmegyünk a betonúton valameddig, vagy stoppolunk. A második verziónál maradtunk..de érdekes módon senki nem ment Funchal felé, mindenki Sanatanaba ment! Úgyhogy kezdtük feladni a reményt, ráadásul már be kellett vetnünk a hiéna verziót is= mikor megláttunk kocsihoz igyekvő turistákat, lerohantuk őket :) De végül mégiscsak megállt egy német (házas) pár, és elvittek. Monte-nál azonban kiszálltunk. Hogy mi van Monte-ban? Magyaroknak nem elhanyagolható látnivaló! Utolsó királyunk, IV. Károly sírja. A Habsburg királyt Madeirára küldték a családjával együtt, de spanyolnáthában egy év múlva meghalt. Ami durva, mert csak 34 éves volt. Ja, ő Habsburg Ottó papája volt. Na, és ők ott éltek Monte-ban, ami Funchal fölött van közvetlenül. Van ott egy gyönyörű templom, ahonnan az egész várost lehet látni, valami fantasztikus a kilátás! Monte-ban nekem egészen XX.század eleji hangulatom támadt, mert onnan indulnak a híres madeirai szánkók is (Botegas). Két fehér ruhát és szalmakalapot viselő pasi tolja a szánt a meredek lejtőn, két fő ülhet a szánkóba, és valami hihetetlen gyorsan leszáguldanak Funchalig. Igazi mulatság, de én a tériszonyosoknak nem ajánlanám, mi nem próbáltuk ki. Ja, meg Monte-ban van egy csomó botanikus kert, mi elmentünk az egyikbe, ami ingyen volt, de pl. van a Jardins do Imperador, annak gondolom van valami köze IV. Károlyhoz, az is tiszta XIX-XX. század felling. Szóval mindenképp menjetek el Monteba, ha arra jártok!

Aztán mi is leereszkedtünk, busszal. Utána rögtön kajálni mentünk, mert baromi éhesek voltunk már. Kinéztünk az öreg városrész központjában, a Teleférico aljánál lévő téren egy helyet, a neve Restaurante Romano. Van egy jó kis esplanada-ja, ki lehet ülni. Épp naplemente volt, jót napoztam. Rendeltünk menüt, mindössze 11 euróért, ebben volt 3 fogás! Ez nagyon jó árnak számít, és ráadásul a kaja is jó volt. Én előételnek creme de Camarão-t kértem, ez ilyen rákos krém volt, baromi fincsi. Magda tenger gyümölcsit evett a jellegzetes fokhagymás-Olivaolajas szószban, ez itt Portugáliában gyakori mártás. Aztán főételnek ismét espadat kértünk, madeirai mártással. Kicsit hasonlított a lecsóhoz, de ez madeirai borral volt, ami még különlegesebbé tette. Csillagos ötös :) Desszertnek egy sima csoki krémet kértem, lecsúszott az is!

Az ilyen kajálások jelentik számomra a legszebb pillanatokat egy utazás során. Akkor érzi az ember, hogy igen, most pihenek, most töltődök lelkileg, és gyomorilag is :)

 
                                                          Floresta Laurissilva

                                                              Monte temploma, ami már messziről látszik

 

                                                      a szánkók :)

A kaja 

Az Erős sziget - 2.nap

Na jó, megírom a második napot is, nagy meló lesz, mire mind az 5-t leírom, de üsse kő...
Szóval Madeirai második napon elhatároztuk, nekivágunk az erdőknek, csapunk egy amolyan spontán kirándulást. Célunk elsősorban a Madeira északi részén fekvő Santana falucska volt, ahová már portugál tanulmányaim elejétől fogva el akartam jutni, hogy megnézhessem a cuki kis háromszög alakú házakat. Naiv fejjel azt képzeltem, hogy még ma is azokban élnek az emberek, és az egész falu olyan házakból áll, hát, ehhez képest van vagy 5-6 ilyen ház, a többi ma már modern. De abban a pár házban legalább élnek, és nem csak úgy ott állnak. Na mindegy.
Ez a hely amúgy UNESCO része is, van egy Madeira park, ami mintegy összefoglalja a madeirai hagyományokat.
Útközben baromi nagy felhőbe és eső keveredtünk. Funchalból felmentünk busszal a 1400 méteren lévő Poisora, ahonnan leereszkedtünk, majd a tenger mentén újra fel. Hát, el kell mondjam, Madeira nem a tériszonyosoknak való hely. És sajnos emiatt pár igen nehéz percet okozott nekem. Ez az utazás amúgy nem a legrosszabb volt, de amikor azt látod, hogy alattad konkrétan 800 méteres szakadék, és egy kis kétsávos utacska van, ami rohadtul kanyarog, és nem ám normális védőkorlát van, hanem csak különálló fél méteres bóják, akkor elgondolkozol, hogy most mit is keresek én itt??!! Visszafele úton volt a mélypont, a busz egy baromi meredek kanyar kellős közepén megállt, hegynek lefelé, az orra konkrétan az út szélén, onnan feltolatott (!!) egy még meredekebb lejtőre, csakhogy meg tudjon fordulni!! Hát, én még ilyen durvát nem éltem, lejátszódott az életem. Persze tudom, hogy ők ezt csinálják évek óta, de akkor is....de ismétlem, nem ez volt a legrosszabb út!
Szóóóval, így vagy úgy, de megérkeztünk Santana-ba, ahol zuhogott az eső és megfagytunk. Csak két kis esernyő volt nálunk, na mondom marha jó, itt vagyunk a semmi közepén, épp egy szívrohamon vagyok túl és még kirándulni se tudunk? Beültünk egy caféra, és akkor megittam életem legjobb galao-ját. Ez azért jobb kedvre derített :)
Elindultunk az eső dacára, felfelé. Nem nagyon tudtuk hová, csak azt, hogy az erdőbe szeretnénk menni. Megkérdeztük az embereket, de rájöttünk, Madeirán nem érdemes kérdezni, mert amikor jobbrát mutatnak, balt mondanak, távolságérzékük pedig egyáltalán nincsen. Úgyhogy csak bandukoltunk felfelé, és egyszerre csak elállt az eső. És ez így megy Madeirán, folyton változik, és ha a sziget egyik részén esik, akkor a másik részén még nyugodtan süthet a nap.
Találtunk egy erdei szerű ösvényt, elindultunk nagy lelkesen, mire egy hatalmas fekete kecskével találtuk szembe magunkat. Mivel mindketten baromira értünk az állatokhoz, ezért inkább visszafordultunk :D
Még magasabbra mentünk, egészen fel a Pico das Pedras-ra. Ott összefutottunk egy pasassal, aki végre megmutatta az official erdős ösvényt. Ezeket az ösványeket már a kezdetek óta fejlesztgetik, építgetik, ún. levadákat építenek ki, ez amolyan öntöző rendszer. Fut az ösvény, mellette egy kis csatorna friss forrásvízzel/csapadékkal. Így aztán sokkal jobban eloszlik a csapadék, nem folyik le egy az egyben a hegyekről. Az utak nagyon rendesen ki voltak építve, nem volt olyan őserdős fellingje. A vegetáció viszont annál különb, tényleg kicsit úgy éreztem magam mint egy esőerdőben, főleg, hogy minden vizes volt :)
Nem mentünk sokat, pár km-t, de mivel már előtte megmásztunk egy csúcsot, elég is volt így. Egyszerre csak egy kis erdészháznál találtuk magunkat, volt ott jópár ember, és ismét elkezdett cseperegni...onnan még több kilométer lett volna vissza Santana-ba, így gyorsan leszerveztünk magunknak egy fuvart, de nem volt gáz. Percek alatt újra Santana-ban voltunk, és kiderült, hogy épp aznap van a Carnaval. Jöttek is buszokkal mindenhonnan, rohadt nagy dugó lett hirtelen a kis hegyi faluban. Petárdáztak meg szerintem fegyverekkel is lövöldöztek, ami azért túlzás, de itt így ünnepelnek. Elmentünk abba az UNESCO-s parkba, onnan meg a feira-ba. Ittunk egy poncha-t de ez már sokkal erősebb volt mint az előző napi, kicsit be is szédültünk tőle. Meg ettünk Bolo de Caco-t, ez volt a legfinomabb nekem. A mulatság abból állt, hogy felállítottak egy hatalmas babát a tér közepére, amit aztán elégettek, közben a TV-től néhányan osztották az észt, és mindenki örült a fejének.
Megnéztük a többi aranyos kis házacskát, a tengeri kilátással, aztán el kellett indulni vissza a buszhoz. Próbáltuk kiszedni az emberekből merre van a megálló. 3-an háromfélét mondtak, még a rendőrnek is telefonálnia kellett, hogy biztosra megmondja!! Egy kb ezer fős faluban :)
Na mindegy, a visszafele utat már meséltem, azt túléltük, utána a vacsival nem volt nagy szerencsénk, kicsit át akartak verni. Szóval vigyázzatok, mert hajlamosak vagy gagyi kaját adni, vagy gyanúsan sokat kérni érte (lásd egy korty facsart narancsléért 2 euro?!).
De ezt leszámítva klassz napunk volt!

                                                                      Madeira erdeje

                                                             Levadával szegélyezett turistaösvény

                                                                 Tájkép háttérben az óceánnal

                                                      Santana cuki kis házikói

                                                               Poncha és Bolo de Caco

Az Erdős sziget - 1.nap

Sziasztok!

Mint ígértem, rengeteg új izgalmas élményről fogok beszámolni, mégpedig nem másról, mint Portugália ismert szigetéről, Madeiráról!!
Miután végeztem a munkával, Magdával úgy döntöttünk, belevágunk ebbe az utazásba, mait már olyan régóta terveztünk. Én m
tulajdonképpen már 3 éve is el szerettem volna jutni Madeirára, de valami mindig közbejött, úgyhogy végül is elnapoltam a dolgot. És most, végre sikerült!
Madeira az a hely, amit bátran ajánlanék mindenkinek: fiataloknak, idősebbeknek, művészlelkeknek, természet funoknak, nyugalomra vágyóknak, kisgyerekes családoknak, nászutasoknak, tényleg, mindenkinek.
1418/1420-ban fedezték fel a portugál hajósok, a fő sziget Madeira, de még tartozik hozzá Porto Santo, meg az Ilhas Desertas és Ilhas Selvagens is. De Madeira a fő sziget. Itt mindent erdő borított amikor megérkeztek a hajósok, természetesen, nagy részét felégették, de azért még így is nagy része érintetlen természet. Éghajlata szubtrópusi, és mivel közel van hozzá a Golf áramlat, a hőmérséklete nagyrészt 20 fok körül van, ergo egész évben jó hely! Elvileg sokat esik az eső, mi szerencsére csak egyszer fogtuk ki, különben végig sütött a nap, vagy felhős volt az ég.
Lisszabonból amúgy baromi olcsó járatok vannak, 40-50 eurótól kezdve, a szállás pedig nevetségesen olcsó, hostelek és szerényebb szállodák már 10 eurótól vannak, reggelivel együtt. Lehet, hogy ez most téli szezon és ezért olcsóbb...
A repülőúton még mindig azon morfondíroztam, hogy ezt csak beképzelem. Aztán megláttam a sziget magasodó sziklaszirtjeit...minden tiszta zöld, tavasz.
A reptérről megy autóbusz Funchalba, a taxi baromi drága, meg lehet autót is bérelni. Mi ezzel nem kísérleteztünk, és jól is tettük, de ezt majd később...
Hamar benn voltunk a fővárosban, és percek alatt megtaláltuk a szállást. Lepakoltunk és már mentünk is be a városba. Az első napot Funchalban töltöttük, és rájöttem, hogy király hely! Először is rengeteg botanikus kert van, némelyik ingyenes, pár fizetős. Először elmentünk egy ilyen "átlagos" parkba, ami azt jelenti, hogy pálmák mindenfelé, kaktuszok, mediterrán virágzó fák ezer színben, nagy rét ahol frizbiznek, és pazar kilátás nyílik az óceánra. nem semmi. Aztán elmentünk a híres Madeirai piacra, a Mercado dos Lavradores-be. Itt aztán végképp el lehet veszni a színkavalkádba: ezernyi virág, gyümölcs, zöldség, mind mind trópusi jellegű, és ott termesztik. Mi főleg banánültetvényeket láttunk. Ahogy körülnéztem, fogalmam nem volt a gyümölcsök feléről hogy micsoda. De ahogy odamentünk egy "kofához" rögtön mondták, hogy akkor kóstoljunk meg mindent. És ezzel kb. jól is lehet lakni :)
Volt ott banán, de nem csak az amit mi ismerünk, hanem kevésbé édes változat is, mangó, gránátalma, anona, és a különböző maracuja fajták, a körte-maracuja, vanília-maracuja, banán-maracuja, és még sorolhatnám. Volt ott savanyú paradicsom, és egy gyümölcs, ami egyszerre volt ananász, banán és kiwi!!! Ami még extra az a Cana de acúcar, bambuszhoz hasonló bot, ami édes, és nyalogatni kell, abból készítenek tömény piát, és az az alapja a madeirai shotnak, a poncha-nak. Jópár dolgot összevásároltunk, mert ezek a gyümölcsök nagyon egészségesek.
Piacozás után étek után néztünk, elmentünk az öreg városrészbe, ahol nehézkes a járás a fura járdán, picik a házak, és szinte mindegyik kapu ki van festve. Sok galéria van itt, csak úgy bemész az utcáról, nyitva van egész nap. Sok színes ajtó este kinyílik és bárrá változik. Találtunk egy jó kis helyet, ahol kipróbáltuk a híre madeirai halat, az espada-t. Ez magyarul abroncshal asszem, nagyon finom omlós húsa van. A hal maga ronda, és csak éjszaka jelenik meg, ekkor mennek halászni is. Izgi.
De tudom ajánlani, sőt, kötelező mindenkinek aki Madeirára megy, mi 3x ettünk espada-t, de ennék én bármikor :)
Aztán kávézáshoz megtaláltuk a best of helyet, egy Tea House-t, ami a Teleférico aljával szemben van, piros kapu és lila asztalok. Mivel hajnali 5 óta fenn voltunk, jól is jött az a kávé...
Aztán megkerestünk még egy botanikus kertet, ez kevésbé ismert, és kicsit kijjebb fekszik, a neve Jardim das Magnólias. Itt csak pár ember lézengett rajtunk kívül, a lényeg a csönd, nyugalom, és gyönyörű természet. Azt hiszem, sok pozitív gondolat, vers, műalkotás tud születni egy ilyen helyen.
Este ismét visszamentünk a Parte Velha-ba, ahol megittuk az első poncha-t, ami igazi gyümölcslével kevert koktél, ebbe teszik bele a Cana de Acúcart. Enni pedig Bolo de Caco-t ettünk, ez is kötelező Madeirán, a kenyérféleségnek külön receptje van, olyan manna-szerű, készítik tosta-ból meg rendes, melegített kenyérből is, és beletesznek egy fokhagymás krémet, vagy csak simán fokhagymát. Áginak nem ajánlom :)
Ezután már csak ahhoz volt erőnk, hogy visszavánszorogjunk a hotelbe. Funchal különben meredek város, az egész völgyekre épült, sok híd köti össze a dombocskákat. Aztán lent van egy kisebb egyenes rész, de különben emelkedik. Na, hamarosan folytatom a 2. nappal!

                                                 Kilátás a parkból    

                                                    Egy átlagos kínálat...

                                                      Kilátás Funchalra a Teleférico aljából

                                                               Egy kedves kis kapu a Parte Velha-ban

                                                               Esti hangulat

A tavasz első pillanatai

Jó hírem van: vége a totál rossz időnek, most már csak két naponta esik az eső :D
De amikor nem esik, végre azt érzem, itt a tavasz, már előfordult, hogy virágillatot is éreztem a levegőben!
Az elmúlt héten igyekeztem minél többet a szabad levegőn lenni, a legszebb idő pont hétvégén volt!
Szombaton délelőtt (csak hogy testi egészségemet is épen tartsam) ,elmentem egy közeli uszoda-edzőterem komplexumba, ahová egyszeri jeggyel, ismerősön keresztül ingyen bemehettem. Először is rávetettem magam a futógépre, és egy tök jó teniszes film ment a képernyőn, így hát maradtam egy helyben, és néztem a filmet...hopp-hopp teltek múltak a percek és azon kapom magam, hogy már egy órája futok...!! Jó kis bemelegítés volt :) Kicsit nyújtottam utána, onnan irány az uszoda. Egy kis családias medencécske volt, amiben szinte csak mi voltunk ,volt egy egész sávom, ahol végre kiúszhattam magam! Rájöttem, többet kéne úsznom..miután így helyretettem magam fizikailag, délután, felkerekedtünk egy kis kirándulásra, Sesimbráig meg sem álltunk. Ez egy kis halászfalu Lisszabontól nem messze, Délre. Annyiban hasonlít Nazaréra, hogy szintén dombra épült, és az alján van a sétálóutca. Itt valahogy más volt a part, nyugodtabbak voltak a hullámok, és még egy középkori kis erődítményt is felhúztak bástyákkal meg minden. Gyönyörűen sütött a nap is, csomó szörföst láttunk a parton, az egyikkel le is fényképeztek :) Kár, hogy nem maradok többet, akkor biztos szörföztem volna egyet! (bár az én hatalmas szörftudásommal max a deszkáig jutottam volna el..)
Szóval Sesimbra nagyon kellemes kis hely, ajánlom ha itt vagytok!
Vasárnap aztán új úticélt néztünk ki, ezúttal Setúbalt és a vele szemben levő Trója félszigetet. Setúbal halász és gyárváros, ide futnak be a nagy szállítmányos hajók, a város maga nem valami szép, sok a lerobbant ház, de a belvárosa kellemes. Itt már jártam korábban, most a fő cél a Trója volt. Ide komppal lehet átmenni, gyalog vagy kocsival, amúgy kocsival is át lehet menni szárazföldön, de ahhoz le kéne menni még vagy 80 km-t mert akkora, szóval akkor már egyszerűbb Setúbalból átmenni. Van ott pár település, de főleg üdülésre használják. Szép kis apartmanokat húztak fel oda, meg egy nagy Kaszinót, ami totál üres és kihalt volt. Nem tudom, van -e értelme, az emberek zöme úgyis az Estoriliba megy, ők tudják... viszont csodás idő volt, kifejezetten meleg, úgyhogy végre levettem a cipőm, és mezítláb mendegéltem a puha homokban!! ohh hogy az micsoda csodás érzés, jobb mint a masszázs! és komolyan, a víz sem volt olyan nagyon hideg. A nagy hullámok rengeteg kagylót kihordtak a partra, ekkorákat még sosem láttam a partokon. Ja, meg csomó tengeri csillag is volt, egynémelyik még élt is, azt bedobtuk vissza vízbe, nehogy kiszáradjon szegényke. Találtunk tintahal csontot is, ami olyan volt, mint a hungarocell. Ja, meg valami mérges csigának is megtaláltuk az odúját, ami annyira veszélyes, hogy képes az embert is megölni...azért, ha jobban belegondolok, elég para az óceán. Nincs cápa (elvileg), oké, de attól még van egy csomó más vadállat. Úgyhogy valahol örülök, hogy a mi kis Balatonunk nincs tele ilyen szörnyekkel és lehet úszkálni. Kagylógyűjtés után kiültünk a partra és napoztunk. Februárban!! Kicsit le is barnultam, már nagyon áhítottam a napot.
De hát a hétvége se tart örökké, eljött a munka utolsó hete...hihetetlen, hogy milyen gyorsan...úgyhogy, mondhatni, ez a hét a saudades, az elmúlás jegyében telik, hiszen nemsokára megyek haza...szomorú vagyok, hogy vége a munkának, nehéz lesz otthagyni...de a jó dolgok mindig gyorsan eltelnek. és azért ennek a történetnek még nincs itt vége :) és az elindulásomig még rengeteg élmény és utazás vár....arról majd később!!

Vida cultural húngara em Lisboa

Sim, há. E para nós, húngaros, isto é um grande orgulho.

1, Fundacao Árpád Szenes e Vieira da Silva

A Museu fica na zona de Rato, numa rua quieta, a Fundacao do casal luso-húngaro.
Nós participámos na inauguracao da nova exibicao deles, mais precisamente da exibicao "Escríta Íntima".
Árpád Szenes, o artista húngaro nasceu na Hungria, comecou a estudar pintura do famoso pintor húngaro, József Rippl-Rónai. Na primeira fase da sua carreira interssa-se no estilo futurista, cubista, construtivista. Passando o tempo, instala-se em Paris, onde conhece a pintora portuguesa, Vieira da Silva. Depois de um curto namoro, os dois casam-se em 1930, e viviam juntos durante 55 anos. A exibicao demonstra estes anos do ponto de vista do amor. Pode -se ver em princípio as cartas que o casal trocava quando estavam longe do outro. As cartas sao mito carinhosas, até incluem algumas palavras húngaras (em teoria sao em frances), e eles chama o outro sempre Bicho ou Bichinho...é estranho, mas o amor é assim :)
Além disso pode-se ver também pinturas que pintaram de si próprios, Árpád pintava muitas vezes a sua esposa. E há algumas fotos deles de cada década, que passavam no Rio de Janeiro em Paris ou em Lisboa. Pode -se ver os dois a envelhecer, mas nao deixar a amar o outro. Já pela expressao da cara se pode ver, que estas duas pessoas realmente eram alams-gémeas. É muito bonito ver um amor verdadeiro entre pessoas mais velhas...e, infelizmente é muito raro....
mais informacoes: http://fasvs.pt/exposicoes/exposicoesview/195

2, Takács kvartett

E a música!
Por acaso nesta semana aconteceu que o famoso quarteto Takács veio a Lisboa, e tive oportunidade de os ver no grande auditório da Fundacao Gulbenkian. O tamanho deste auditório era como o do Palácio das Artes em Budapeste. Este quarteto foi fundado em 1975 por quatro estudantes da Academia da Música da Hungria (hoje Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem). O quarteto teve tanto sucesso que conseguiram inundar todo o mundo, enfim instalaram-se na EUA. Hoje tocam dois dos quatro membros fundadores na banda, os outros dois sao americanos. O nível da apresentacao era profissional, mais que isso...podia ver-se que este grupo toca juntos há muito tempo, o arco deles estava quase a deslizar no corpo dos instrumentos, como se fosse um barco leve no mar. Tocaram quartetos de Mozart, Janacek e Dvorak. O que eu gostei mais foi o último, o Quarteto da América de Dvorak. Estou orgulhosa ás minhas compatriotas, e estou feliz que consegui participar nesta apresentacao da nível alta.

A viharok vihara

Enyhén túlbecsültem a portugáliai klímát. Kezdjük ott, hogy mióta itt vagyok, szinte folyamatosan fázom. A szobám az még oké, bekapcsolom a kis fűtődobozkát és pár óra múltán már jól érzem magam a szobában. Reggel persze nagy gondot okoz, amikor kikelek az ágyból, mert ismét minden fagyos körülöttem. De ami inkább baj, az az, hogy kint is hideg van, és az irodában is. Hoztak ugyan múlt héten egy fűtőtestet, de az meg lecsapja a biztosítékot mert túl sokat fogyaszt, ergo azt nem lehet bekapcsolni... :S De ezeket még mindig túl lehet élni :)
Viszont, az elmúlt napokban uhh...körülbelül Özönvíz jellegű állapotok uralkodnak, nem csak itt, de egész Nyugat-Európában. Mindenhol árvíz meg hasonló parák. Itt folyamatos eső meg szél. Vasárnap volt az évszázad vihara, azt is mondták, hogy 50 éve nem esett itt ennyi eső. Király :D
Hétvégére elutaztam Marinha Grande-be Magdához. Nagyon jó volt, kicsit eljönni a nagyvárosból a csöndes kisvárosba. Egy amolyan igazi portugál házban voltam, igazi portugál szállásadókkal :) A bácsi tipikus kis cuki portugál bácsika, megállás nélkül tolta a dumát, olyan gyorsan és tájszólásban, hogy ha nem figyeltem, nem értettem mit mond. De olyan kis kedves volt, rögtön fűtött szobával vártak, meg megvetett ággyal, estére Magda készített nekem Bacalhau á Brás-t. Ez egy igen kedvelt elkészítési módja a tőkehalnak, a portugálok kedvenc halának. A halat összemixelik reszelt krumplival (ABC-ben reszelve lehet kapni), tojással, petrezselyemmel. Úgy kábé ennyi a kaja, de nagyon fincsi meg laktató. Hát, házilag még nem is ettem ilyet! Hozzá lecsúszott egy-két pohárka házibor is, a bácsiék mindent megtermeltek ott. Vagy ha nem ő, akkor az egyik unokaöccse vagy valami más rokona. Volt ott minden. A ház, mint mondtam tipikus: 60'-70'-es évek hangulatát idézi, hatalmas ágyakkal, óriási képekkel a komódokon, azulejos konyhafal, Benfica jelvények itt-ott, a polcokon fatimai szobrocskák. Kicsit dohos szag, ami keveredik a bacalhau átható illatával. Végre jó nagyot tudtam aludni, ilyenkor jön ki az egész hét, a fáradság. Másnap omlettet készítettünk Magdával, bár nem nagyon hagyta hogy beleszóljak :) A "reggeli" (értsd délkörül) után szinte rögtön jött a vendégsereg. A bácsika szülinapját ünnepelték, és meghívták a gyerekeiket, unokáikat, 15 ember, akárcsak nálunk :) Meg is jött a sereg, ezúttal brazilnak néztek, ez a három opció van: vagy portugálnak vagy olasznak vagy brazilnak néznek. Aztán ha megszólalok, látszik ,hogy távol járok a brazil kiejtéstől :p
A háznak tulajdonképpen két konyhája volt, egy a házban, egy pedig félig meddig a szabadban, egy fészer szerű épületben. A ház meg a fészer között meg egy fedett rész volt, egy kályhával, amin grillezni is lehet. Szóval a bácsika fogta a frissen halászott halakat meg húsokat, rányomta a vasra, és már szinte kész is volt. Emellé ettünk kenyeret, hegyi sajtot, főtt krumplit, meg portugálos levest. Nagyon tipikus volt, hogy úgy mondjam "uma casa portuguesa com certeza"....mi nem maradtunk sokáig, mert ment a buszunk Nazaréba.
Nazaré, magyarul Názáret (szeretik bibliai nevekkel illetni a városokat, pl. Belém is), 20 km-re volt MG-től, gyorsan ott voltunk. Ez a városka arról híres, hogy itt vannak a világ legnagyobb hullámai!!! Igen, a leges legnagyobbak!!!
A város két részből áll, van egy alsó, tengerhez közeli része, ott van a strand is. Ettől feljebb található egy sziklafalon a másik része, ahová lift meg út is megy fel (meg felűről meg lehet közelíteni kocsival is). A sziklaszirt végén meg egy világítótorony áll. Az óceán állítólag itt nagyon mély, és a hullámok hirtelen törtnek fel a felszínre, és van valami áramlat is benne, vagy nyomás, ami miatt olyan hatalmasra nőnek. Pontosan nem tudom miért, de itt dőlnek meg a világrekordok, múltkor 30 méteres hullámot mértek és voltak olyanok, akik ott szörföztek benne!!!!!!!!! No comment.
Mindenesetre mikor mi ott voltunk, nem voltak akkora hullámok, bár számomra azok is óriásiak voltak, amiket láttam. Próbáltam lefényképezni, de sajnos a kamerám nem elég profi, azért remélem valami látszik...a hely amúgy nem annyira extra, a szokásos házacskák, cafék, egy-két düledező ház, sok brazil turista. A kedvünkért még a nap is kisütött rövid időre, addig a parton sétálgattunk, és döbbenve figyeltük a sirályokat. Hatalmas csoportba verődve szálltak, aztán együtt letelepedtek a homokon, és mindegyik egyed, kivétel nélkül a víz felé fordulva bámulta az óceánt. Egyikük sem csipogott, vagy mi, csendben ültek /álltak és nézték a vizet. Biztos valami szertartás, nem tudom, mindenesetre vicces volt, egy halom sirály egy irányba néz. Lehet, hogy tudnak valamit amit mi nem....
Aztán felerősödött a szél, és a hullámok is, bementünk egy helyre, én ettem egy meleg levest, és közben néztük a hatalmas hullámokat. Ez is ilyen meditatív jellegű volt, és nagyon jól kikapcsolt. Tudom mindenkinek ajánlani, aki ideges, az eredmény garantált nyugalom.
Este aztán baromira kidöglöttünk, a bácsika meg egy madeirai srác még akartak velünk borozni, de mi már nem voltunk kapacitálhatóak. Vasárnap aztán ismét sokat aludtam, mire felkeltem úgy felerősödött a szél, hogy kedvem se volt kimenni az utcára. Maradt még hal a szombati lakomáról, a bácsika nagyon kínálgatott, meg közben befűtöttek a kályhába is, úgy elviselhető volt. De még 3 pulcsival is fagyoskodtunk... mesélték, hogy régen nem voltak ilyen hidegek a telek, és ezért nincs sehol fűtés Portugáliában. De most már kéne, úgyhogy az új építésű házakban mér van központi fűtés. Tehát úgy tűnik, mindenhol változik a klíma.
Visszafele úton az autópályán valami hihetetlen milyen erős szél volt, a híradóban bemondták, több száz fa dőlt ki, meg árvíz is volt, meg rengeteg helyen havazott. Szóval mondom, Özönvíz. Este ki kellett kapcsolnunk az összes elektromos berendezést, mivel mi konkrétan a hídnál lakunk, veszélyes volt, hogy bevonzza a villámokat. Ja, már belecsapott a villám amúgy a hídba asszem, de volt villámhárító rajta. Le is zárták a hidat vasárnap. De azóta sem javult sokat az idő. Nincs ugyan akkora szél, de folyamatosan esik, és ha közben a szél is fúj, még az ernyő se ér semmit, úgyhogy ma mikor zilált hajjal, csuromvizes gatyával és egy erősen megtépázott esernyővel beértem a munkahelyre, kissé kiakadtam. Mikor lesz már jó idő??!

De amúgy minden király, a hétvége nagyon jól sikerült, ettem egy csomó mindent :)
Sajnos nagyon telik az idő, néptáncon is voltam múlt héten, meg most is megyek, lelkes vagyok :) Csütörtökön kiállításmegnyitón is voltunk, a Szenes Árpád- Vieira da Silva múzeumban. A festőházaspár közötti levelezést, intim beszélgetést állították ki, meg néhány festményt. Szenes Árpád magyarországi származású festő volt, élt Párizsban, Rio de Janeiróban, Lisszabonban. Rippl-Rónaitól is tanult többek között, aztán Párizsban megismerkedett a portugál Maria Helena Vieira da Silva-val, összeházasodtak, és emigráltak Brazíliába. Az ő tiszteletükre hozták létre ezt a múzeumot. Nagyon szép kiállítás volt, olyan hogyismondjam, jó volt olvasni ezeket a leveleket, látszik mennyire szerették egymást, még öreg korukban is. Volt néhány fénykép, nagyon odavoltak egymásért. Milyen szép dolog így megöregedni!

na, most már jó sokat írtam, ideje befejeznem, tolok még néhány képet. jövő héten jelentkezem!!!

                                                     Fundacao Árpád Szenes e Vieira da Silva

                                                          A kiállítás

                                                      Nazaré-i hullámok (a háttérben a legnagyobbak)

                                                             Sirályceremónia

:)

E agora..um bocadito em portugues :)

Queridos amigos falantes da língua portuguesa,

finalmente tenho noção de escrever em português para vocês. é difìcil resumir os acontecimentos das últimas semanas, por isso vou escrever sobre coisas que são ligadas a nós, húngaros.
Ultimamente tenho tido acesso a conhecer os grupos e companhias húngaras que existem aqui, em Lisboa. é incrível, mas existem alguns. Na última quinta fomos às danças húngaras! Devem saber, a Hungria tem uma grande tradição folclórica, partindo da música até às danças. A dança húngara é geralmente enérgica, rápida e cansa muito. Mas no sentido psitivo, depois de a dançar, já não precisa do ginásio :) Eu, por acaso nunca gostava tanto das nossas danças, não sei por quê...talvez porque quando era criança, na escola primária era obrigatório ir às danças, e sabem, o que é obrigatório, a gente já não o gosta...assim foi comigo, mas agora senti, que tenho esta possibilidade e aqui, em Portugal, devo aproveitá-la! E assim fui lá. Há alguns anos que fundaram o grupo "Paprika" e desde então continuam a frequentar ao curso, húngaros, em maioria, mas estava lá um corajoso português e um polaco entusiasmado. Eu valorizo muito estas pessoas, não é fácil aprender estas danças! Fui lá ter então e começámos pelo treino. Já foi bastante para mim :) Mas depois começámos a aprender uma coreogafia completa da dança "Csárdás". Talvez esse tipo seja o mais conhecido. é dançado em pares e tem um ritmo rápido. Até ao fim da aula consegui mais ou menos aprendé-la, mas espero que hoje ainda vamos praticá-la. O grupo tem a cerca de 15 membros, e ás vezes apresentam danças ao público, nas feiras nacionais. Depois, no fim do encontro dançámos ainda a minha preferida dança da Transilvânia, chamada "O caminho do Diabo". Quem me conhece de Coimbra, pode se lembrar á nossa ceia húngara quando quis ensinar-vos uma dança, foi esta. Mas infelizmente não chegámos ao ponto de a aprender, porque chegou o meu vizinho e começou a bater à porta, e assim devemos acabar a dançar. Foi engraçado até...Nesta vez não veio ninguém e assim pomos o ponto final da aula. Se estão interessados nas danças húngaras e querem conhecer um grupo animado, podem juntar-se a eles!

https://www.youtube.com/watch?v=Rl6PGGibPik
caminho de diabo...nao se assustem! :)

Az elmúlt hét

hát hümmm...nehéz összeszedni...kezdjük a múlt hét végével!

Pénteken ismét elmentünk a Magyar Filmszemlére, ezúttal a Hukkle c. előadásra, ami még mindig kísért álmatlan éjszakákon....:) Mámint filmileg szerintem kiváló alkotás, de hát nyomasztó nagyon, mint a kortárs filmek nagy része, úgy látszik, ma ez a divat. Egész sokan voltak, és úgy tűnt, tetszett a portiknak. A poénokat is vették.
Szombaton szokásos rántottás reggelit főztem, ez amolyan tradíció, mert szombat a pihenős reggelek napja, amikor van időm, hogy összeüssek egy kis ínyencséget. Ezúttal a gombás-tejszínes omlettre voksoltam, amit vasárnap követett a gombás-tejszínes csirkeragu megfőzése. Három ünnepnap a gyomromnak :)
Szóval miután megebédeltem (szinte addig húzódott a rántottás szertartás), indultam is, Magdával találkoztunk a Sete Riosnál. Nagyon király, mert oda vonattal! tudok menni, ami kb. 5 perc Alcantarától. Kezdésnek bedobtunk egy galaot, mert valamiért eléggé szórakozott voltam akkor, és éreztem, nem fog menni a nap egy kis galaozinho nélkül :) aztán nekivágtunk a városnak, és lengyel szokáshoz híven (erre Coimbrában eszméltem rá), egész nap gyalogoltunk. De tényleg, egy darab közlekedési eszközre nem szálltunk fel, összeszámoltuk, min. 10 km-t gyalogoltunk aznap. Így megy ez, ha lengyelekkel van az ember! Tulajdonképpen délután nem csináltunk semmit, aztán átmentünk a Magdáék lakásába, onnan meg elmentünk kajálni, ismét a csokitortás helyre, valamiért Magdának is tetszett!  Onnan meg fel a Bairroba...óóó, ez volt idei első Bairrozásom, és szokásomhoz híven most is azt a bizonyos bárt kerestem, ahol árulják azt a bizonyos fajtájú morangosca-t, és szokásomhoz híven most se találtam meg. Tök elkeserítő. Vettem más helyen, de az nem ugyanaz! Nem az az erdei gyümis zamat, ami a best of! Bárcsak tudnám melyik utcában van...de ott annyira egyformák az utcák, meg mindig dugó van, és nem akarom az éppen aktuális barátaimat azzal idegesíteni hogy keressük azt a bárt....azt tudom, hogy a pohárra az van felírva, hogy fiéis, nem tudja valaki véletlen??!!!
Na mindegy, azért jó volt, de azért éreztem azt az egy hét munkát, nem is bírtam hajnalig. Meg vasárnap kelni kellett, célba vettük ugyanis Guincho-t. Ez Lisszabontól nem messze az egyik legkedveltebb strand, Cascais irányába. Oda könnyen eljutottunk vonattal, onnan elkezdtünk gyalogolni az óceán mellett. Mehettünk vagy fél órát, mire megláttuk a biciklikölcsönzőt. Érdekes, itt lehet ingyen biciklit kölcsönözni, és még a személyit se kell otthagyni, valahogy megbíznak az emberben... tehát elindultunk, végig az óceán mentén...iszonyatosan süvöltött a szél a fülembe, de nem érdekelt, mert a látvány mindent feledtetett. Magda mögöttem jött, és ordibálva próbált szólni, hogy majd valahol megállhatunk körülnézni meg fényképezni. Én ebből annyit fogtam, hogy álljunk meg. Valahogy gyorsan nyomtam meg a féket, meg megijedtem a hirtelen információtól, és egy akkor zúgtam előre, hogy na. Kicsit lesokkoltam. Meg valahogy éreztem, hogy el fogok esni, annyira kevésszer biciklizem, folyton kijövök a gyakorlatból...de szerencsére nem lettem sebes, mehettünk tovább. A Guincho egy öbölben található, ahol valahogy mások a hullámok mint máshol, és valamiért ez jó a szörfösöknek. Volt is egy tábla, ami elmagyarázta a geológiai vagy hullámtani folyamatokat, én nem igazán vágom. De ha elmentek, nézzétek meg, érdekes. Ismét nagy hullámokat láttunk, és ami a legszebb volt, hogy a strand után jött a sziklás rész, ott már hegyek voltak, a Sintra hegység. A hegy hatalmas felhőbe burkolózott, szóval mi voltunk a felhő alatt, ezért volt olyan borongós idő, de lehetett látni, mi van a felhő felett, és szerteszét sütött a nap! Gyönyörű volt, persze nem tudtam lefényképezni. A ilyen csajos kamerák nem hozzák ki eléggé a lényeget...
Aztán elindultunk visszafelé, mert már eléggé éhesek voltunk. Cascaisban találtunk egy kedves kis helyet, ott ebédeltünk, először bacalhaut, desta vez. Hát, aznapra már nem is kívántam mást, annyira tele lettem tőle!

A hét: úgy átlagban elég esős idő van. Valami mindig szötyörög, ha nem eső akkor valami pára szerűség, amit nem tudok beazonosítani. Ezért sajnos futni nemigen tudok, mert minden vizes, és csúszik.
Kedden kicsit hamarabb végeztem, ezért úgy döntöttem itt az ideje, hogy elmenjek a Gulbenkianba! A Fundacao Calouste Gulbenkian Lisszabon egyik, ha nem a leghíresebb múzeuma. Ez a pasi a XX. században élt, és műgyűjtő volt, élete végén Lisszabonban telepedett le, és itt megalapította a saját alapítványát, és kiállítást készítettek a műkincseiből. A helyen amúgy időszakos kiállítások is vannak, ez az egyik legmenőbb kulturális központjuk. Érdemes elmenni, mert az a kiállítás...hú....nem semmi!! Van ott minden korból mindenféle szépség: az egyiptomi művészettől a XX.század eleji ékszerekig tényleg minden megtalálható. Perzsa szőnyegek, különböző azulejok, görög kancsók, reneszánsz festmények, Corot, Rodin, Monet, Degas, stbstbstb nem tudom hogy csinálta ez a pali, de valamit nagyon tudhatott!!
A hét második felében tovább folytattam a kulturális elmélyedést, ugyanis tegnap a kollégákkal elmentünk egy kiállításmegnyitóra. Szokás szerint a meghívóból nem jött le (legalábbis nekem), mi akar ez lenni, de gondoltuk, miért ne menjünk el, hátha összeszedünk valami fontos ismeretséget. A kiállítás, mint utóbb kisült két művész kooperálódása. Az egyik tükörből készített egy Földközi-tengert, a mögöttes tartalom, hogy ugye a Mediterrán vidék mennyire megosztott vallásilag és társadalmilag, és ha belenézünk a tükörbe mi, európaiak, meg mediterránok (ez esetben a portik) akkor átérezhető ez a szitu. Vagy valami ilyesmi. A másik művész meg készített egy filmet: 12.21.2012 címmel. 12 helyszínen lefilmezte, mit csinálnak az emberek a maják szerint világ végén. Volt, aki gitározott, volt aki naplót írt, volt aki imádkozott, volt aki egyenleteket rajzolt egy táblára...szóval a reakciók egészen eltérőek voltak, mily meglepő :) Hozzáteszem, a mi máglyarakásunk olyan király volt, hogy azt is be kellett volna rakni a filmbe!! A helyszínen erdei gyümis limonádét szolgáltak fel, uhh de finom volt!!! Még sosem ittam ilyet!!
Ja, meg a héten Gyurinak hála megkóstoltam egy csomó gyümölcsöt amit eddig még soha nem ettem: mangót, papaját, gránátalmát, és a gránátalma valami fantasztikus és állítólag baromi egészséges is, úgyhogy rendszeresíteni fogom!
Na, a kiállítás megnyitó után még nem ért véget az este, mentem néptáncra!! Igen, én. Én is csodálkoztam magamon, nem gondoltam volna, hogy Lisszabonban vetemedek ilyenre :) Pár éve az itteni magyarok megalapították a Paprika néptáncegyüttest, minden héten van óra, meg fellépéseik is vannak, és szóltak, hogy ha van kedvem, jöjjek, amíg itt vagyok. Hát gondoltam, megnézem. Kb 15-en voltunk, többség magyar, egy portugál meg egy lengyel is volt. Két tánctanár is van, az egyik hivatásos táncos, a másik meg hobby, de baromi jól nyomják, csárdást tanultunk és nagyon élveztem! Nem is gondoltam volna, de néhány lépés a rockyra emlékeztetett :)
Beszélgettem a többiekkel, a többségük (nő) portugál férfi miatt jött ki, és itt alapítottak családot. Volt ott egy kutya is, aki meglepően barátságos volt velem, és én se féltem tőle, haladok!
Szóval szerintem jövő héten is elmegyek, jó kis társaság!!
A munkahelyen meg egy izgalmas kutatást végzek jelenleg, sok érdekes helyre eljutok, elmegyek majd az itteni nagykönyvtárba is. A mostani hétvége pihenősebb lesz, be kell valljam, elég fáradt vagyok. Magdával majd vasárnap találkozom, jövő héten jelentkezem, ja és csatolom a fényképeket is!
Jó hétvégét mindenkinek!

hopsz ez fordítva lett, na mindegy, azért látható a Földközi-tenger

ez meg a Guincho fölött a nap sütötte Sintra hegység

Guincho

Ismét ideje írnom.
Még a múlt hétvégéről se írtam semmit! Hát pedig történt sok minden!
Először is elmentem két, eddig ismeretlen helyre. Először a Cristo Rei-hoz. Igen, ez az a hatalmas szobor amit a képeslapokon mutogatnak. A Ponte 25 de Abril mellett található, csak éppen a másik oldalon, szemben velünk, Alcantarával. A szobor mintegy köszöntő jelleggel bír azok számára, akik hajón érkeznek Lisszabonba. Jézus Krisztus alakja a város felé fordul, karjait kitárja, oltalmazva a város lakóit. A szobrot a Riói szobor ihlette, a püspökök már régóta törték a fejüket, hogy milyen apropóból építhetnének egy olyan hasonlót. De hát az ilyesmi rengeteg pénz, szóval elég jó indok kell ahhoz, hogy adakozzanak. Aztán találtak egyet! Portugáliának elég nagy szerencséje volt,  valamiképpen sikerült kimaradnia a II.világháborúból és annak következményeiből. Ez aztán megért egy szobrot! Hálából építették,amiért megmenekültek a világégéstől. Azt hiszem, az ő helyükben én is építtettem volna egy szobrot. A legtöbb adomány természetesen az asszonyoktól érezett, akik nem vesztették el férjeiket, fiaikat a háborúban. A szobrot amúgy egy park veszi körül. A hegy tetején általában fúj a szél, de ez megadja a hangulatot. Ha az ember elindul a szobor felé, először egy olajfa ligetben találja magát, nem véletlenül: ez az Olajfák-hegyét akarja szimbolizálni. Mikor ebből kiérünk, kezdődik egy kálvária, ami a szobornál ér véget. A szobor aljában amúgy egy templomocska is van. És előtted, ott az egész város! A folyó, a híd, a túlpart, az óceán....majdnem Cascais-ig ellátni. Csodálatos.
Utam második helyszíne a Costa de Caparica volt, ez Lisszabon legnagyobb strandja, csupán 17 km hosszú...aznap, mikor ott voltam, irtó nagy hullámok voltak, hihetetlen idő volt, az egész hét végén amúgy hol esett az eső, hol sütött a nap, hol jégeső vagy enyhe havazás, vagy szivárvány volt, szóval tényleg minden meteorológiai jelenség előfordult ott. Akkor éppen csak a szél fújt, és borzolta a hullámokat. Bemenekültünk egy kis bárba, azért onnan jobb volt kifelé nézni! Ismét tengeri herkentyűt ettem, ezúttal valami pikáns rákot, hmmmm....nyammm de jó volt!! Közben a tenger annyira megemelkedett, hogy mikor újra kimentünk, a hullámok felcsapdostak egészen a sétálórészig, egyszer majdnem elkaszált!Aztán elkezdett zuhogni...és sajnos nem állt el estig, pedig akkor mentem ismét Ivával egy alternatív koncertre. Hát, erősen gondolkodtam, hogy elinduljak-e, de aztán gondoltam, kit érdekel egy kis eső!! Persze jól megáztam, az ernyő ellenére is. A Baixa teljesen üres volt, kb. az egyetlen hely,ami nyitva volt az volt, ahová mentünk. Jó sok ember benyomorgott oda, ahová kb 20 ember fért volna el...a koncert egy elég érdekes portugál "akcentusú" német és egy briliáns gitáros spanyolból állt. A német csávó "verseket" írt,amiket felolvasott, a spanyol srác meg a versre improvizált dallamot. De a német nem énekelt, hanem szavalt. Érdekes témák voltak...lisszaboni macskák, napraforgók :), "Black Forest" (és minden alkalommal mikor kimondta belehörgött a közönségbe...), szóval, mondjuk ki: alternatív. Azért legalább elmondhatom,ilyet is láttam. Érdekes, ez a német srác, amúgy az utcán szokott irogtani, meg hostelben dolgozik, látszott rajta, hogy nem dúsgazdag, de ez őt nem zavarta, tényleg nagyon művészi volt, én biztos nem mertem volna felállni és szavalni úgy, hogy alig tudom a nyelvet (a kiejtést meg pláne nem).
Vasárnap aztán!!! Jött a Magda!!! ÚÚ, annyira rég nem találkoztunk már, tiszta nosztalgia, de semmi se változott, se ő, se én, se a barátságunk. Elmentünk egy tyompi étterembe, és életemben először ettem sushit! Nem is tudtam, hogy ezek a nyers halat eszik, meg az ikrákat pfuj, de be kell valljam, ha túl teszem magam azon, hogy az mi, meg az miből jött ki, akkor egészen finom! Sőt valójában mindegyik ízlett. De nem ennék ilyet naponta  az fix. Félévente :) Azért ez más ízvilág, és az én európai nyelvemnek ez az adat most egyelőre elég volt. Az indiai kajával is így voltam. Finom, de módjával. Aztán sétáltunk az Oriente-nél, itt van a Parque das Nacoes, a régi Expo területe. Itt van az ócenárium is, ahová még mindig nem sikerült elmennem, de már tervbe van véve. Végigsétáltunk a mólón, akkor épp sütött a nap, és nem volt túl hideg. De annyira eldumáltuk az időt, hogy kb. már menni is kellett utána, mert neki 6-kor ment a vonata. Ő ment vissza vidékre, mert nem Lisszabonba dolgozik, de hétvégente majd programozunk. Én is elég későn értem haza, főztem másnapra, aztán mentem szunyálni.
Fejlemények a héten: nem fogjátok elhinni, de a Joao kicserélte a zárat! Én már nem is számítottam rá, gondoltam, portugál, elfelejti, de nem kellett volna ilyen előítéletesnek lennem :) Tegnap felhívott, hogy kicserélte a zárat az ajtón, és van egy biztonsági kulcs amit eldugott valahova az ajtó köré, valami víztartóban. Nem igazán értettem, sosem láttam flakonokat az ajtó mellett. Így kicsit ideges voltam hazafelé, vajon bejutok? Felérve az 5.emeletre megállapítottam, hogy van egy vízóra az ajtó mellett, arra gondolt, és ott is volt a kulcs, szerencsére, szóval most már nem fog betörni hozzánk az a girnyó tolvaj. Délután elmentem futni, úúú erről is akartam írni, fantasztikus! Tegnap naplementében voltam, ahogy látja az ember Belém felé futva a horizonton a lebukó napot, áááááá és előtte hétfőn meg már sötétedéskor, akkor meg mellettem úszott egy Titanic szerű uszály, ezer lámpással megvilágítva óóóó gyönyörű volt az is!!!Olyan jól esik ez a kis mozgás munka után!!Szóval tegnap hazaértem, bezúztam a zuhany alá, mikor hevesen dörömbölnek az ajtón. Na mondom, király, gyorsan bebugyoláltam magam a törölközőmbe, és kirohantam, mert már konkrétan verték az ajtót. Az észt csaj volt, és kiderült, hogy nekik nem is szólt a Joao, és azt se tudta, hogy új zár van. Marha jó, ha én nem vagyok otthon épp, hogy jutott volna be??!!
A munka továbbra is jó, minden feladat kihívás a számomra. És naponta tanulok valami újat. Igazán felvillanyoz, hogy nem kell otthon tanulnom, és ZH-kat írnom, hanem kicsit a magam ura lehetek.Persze nyilván kezdő vagyok meg minden, és a munkámnak súlya van, nagyobb, mint egy ZH-nak, de végre profitálhatok a tudásomból.
Most sajnos mennem kell, mert konyhát kell takarítanom (brrrr), de majd még leírom a keddi napomat, érdekes tapasztalatot szereztem. Pá!

                                                             A szobor és az "Olajfák hegye"

                                                                Nos bracos do Cristo Rei

                                                                 A kilátás se rossz :)

                                                                   Costa de Caparica

...és gasztrofotó természetesen...

Mostra do Cinema da Hungria - Amadora, 17-26 de Janeiro

Queridos falantes da língua portuguesa! Vou tentar escrever as minhas memórias de Lisboa na versao curta. Assim já se pode ler nao só em húngaro :)
Em princípio vou escrever dos eventos culturais que se ligam á cultura húngara e portuguesa aqui, em Lisboa. Acho importante assumir estes acontecimentos, assim se vé, como duas culturas se aproximam... Como tenho contato com os húngaros daqui, tenho possibilidade de participar nestes programas.
O primeiro destes foi a Mostra do Cinema da Hungria. O evento foi organizado pelo diretor do instituto cultural de Amadora (subúrbia de Lisboa) e foi suportado pela Embaixada da Hungria. O objetivo da Mostra é apresentar filmes da história do Cinema da Hungria, entao filmes das várias décadas, que apresentam várias épocas históricas do país. No tempo de comunismo, nos anos 90' etc. O primeiro filme, com que abriram a mostra, era o "Fehér Tenyér" ("Palmas Brancas"). Foi um início forte, duro. No sentido positivo. O filme apresenta a vida de um ginasta, que provavelmente é o melhor na Hungria. O pequeno rapaz é forcado pelo seu treinador, pelos pais a fazer e treinar todos os dias tao fortemente como consegue. O treinador tem gestos brutais, bate as criancas, os pais designam o menino como um meio mágico que consegue fazer vários movimentos ginásticos, mas nao como se fosse um rapaz que tem emocoes, tristezas. No entanto o filme mostra muito bem as circunstancias dos anos 1980 na Hungria. Paralelmente o filme mostra o ginasta adolescente, como a sua vida continuou. E o fim, nao diria que fosse feliz. É mais húngaro, um fim mais melancólico, mas com uma mensagem. A mensagem é diferente para cada um. O que diz para ti?
Quem tem possibilidade, veja o filme, ou visita a Mostra, que dura até 26 de Janeiro.

Mais informacoes: http://www.cine-reactor24i.com/MostrasProxima.html

Magyar Filmszemle Amadora-ban

Az Amadorai közösségi ház/színház vezetője magyar filmszemlét szervez  a Lisszaboni Magyar Nagykövetség támogatásával január 17 és 26 között. A szemlén próbálják bemutatni a Magyar Mozifilmek krémjét, melyek különböző időszakokat mutatnak be, s amelyek a magyar kultúráról is képet adnak. A filmhét nyitóelőadása a Fehér Tenyér c. film volt, Hajdú Szabolcs rendezésében és főszereplésével. A film bemutatja egy tornásznak készülő kisfiú életét a 80'-as években. Nincs könnyű dolga főhősünknek: edzője egy brutális fickó, aki terrorizálja a gyerekeket, szülei pedig nem is kisgyerekként, hanem csodabogárként kezelik, akit lehet mutogatni az ismerősöknek. Szegény kisfiúban pedig csak gyűlnek-gyűlnek az indulatok, érzések, feszültségek, és nincs kivel megbeszélje. A kemény történet mellett a film igen jól bemutatja a 80'-as évek Magyarországát is. A gyermekkori történettel párhuzamosan fut a tornász felnőtt élete, amely bemutatja, hogyan alakult a további sorsa. Nem mondanám, hogy boldog vége van a filmnek, inkább olyan magyaros. Melankolikus, de gazdag mondanivalót hordoz magában, amin aztán a néző gondolkodhat. Mindenkinek egy kicsit mást ad. Mit mond nektek?

Több információ: http://www.cine-reactor24i.com/MostrasProxima.html

az elmaradhatatlan képek

                                                    Az első munkanap, avagy pózolás pálmával

                                    A második munkanap, avagy "ne szórd a pénzedet kislányom"

                                                              A túlóra :)

                                                          az álom csokitorta

Első szárnypróbák Lisszabonban és környékén

Nagyon megy az idő...bár még csak 5 nap telt el, mióta itt vagyok, már most nehéz összeszedni mindazt, ami velem történik. Még mindig nehezen hiszem el, hogy itt vagyok, minden nap úgy kelek fel, hogy el sem tudom képzelni, mennyi élmény fog rám várni!!Ez az időszak nagy ajándék számomra, ezért meg kell becsülnöm, igyekszem a maximumot kihozni belőle.
Na, akkor kezdek kronologikus sorrendben, amíg még emlékszem rá. (Nehogy azt higgyétek, hogy ez mindig így lesz, biztos nem fogom tudni reprodukálni a napokat, és abban sem vagyok biztos, hogy pár naponta fogok tudni írni, élvezzétek amíg még képes vagyok rá:p)
Szóval vasárnap. Az nyugis nap volt, délelőtt otthon pihi, ja, meg ápoltam magam a náthámmal. Fűtőtestet szerzett a bérlőm, így most már nem fagyok cövekre a szobában. Viszont kiderült, hogy múlt héten kirabolták a lakást, mert a bérlő kiadta vm csajnak az egyik másik szobát, aki készségesen elfogadta a kulcsokat, ám ezután eltűnt, a TV-vel együtt. Így most van valaki, akinek kulcsa van a lakásunkhoz, és egy szobához is. Ezt persze nem közölte a pasas mikor megérkeztem, és kissé kétségbe estem, mert a zár az ajtómon,háát nem nagy was ist das. Felhívtam Joaot, mondta, hogy majd ezen a héten lecseréli a külső zárat. Azóta is várom a fejleményeket...úgy látszik, minden albérlettel van valami nyavalya, emlékszem az előzőnél a gáz miatt aggódtunk. Tehát napközben ilyeneken tobzódtam, délután meg felkerekedtem, hogy végre megkeressem a lisszaboni szalit. Szalisok, figyelem, ez a rész nektek szól!!! Tehát megnéztem google mapsen, 2 szali is van Lisszabonban, az egyik valahol a búsban, úgyhogy azt nem erőltettem, a másik viszont ebben a körzetben, Alcantara-ban. Betájoltam nagyjából hol lehet, de nem volt térképem, buszra meg nem akartam ülni (spórolok a jegyekkel, mert nem akarok bérletet venni..tipikus:), így nekiindultam a környéknek. Valahol a közelben kerestem egy cafét, be kellett tolnom egy galaot, mert nagyon nem találtam magam aznap. Aztán továbbmentem, sacc per kb-ra, láttam, hogy ott van egy domb, na mondom, ezt biztos meg kell mászni, fel is mentem, és ha hiszitek, ha nem, egy ember nem volt az utcán. Hol lehetnek ezek? Már érett egy kérdezősködés, és sehol senki. Aztán egyszerre csak több helyről is óriási üvöltések, komolyan, mint valami medvebarlangban, az egész utca zengett az ordítozástól. Gondolom, épp focimeccset néztek. Tudni kell, hogy a focimeccs szent idő, ilyenkor pisszenni se lehet egy bárban pl. mindenki a monitort figyeli, feszülten. Így nem csoda, hogy senki nem járkált arrafelé...továbbindultam, és valahol szemben megpillantottam a szalit! Nagy nehezen odataláltam, megkérdeztem egy nénit, és képzeljétek, pont fél 6-ra oda is értem! Jó nagy templom ez a lisszaboni szali, és olyan volt, mintha otthon lettem volna :) Vettem is egy Szalézi Értesítő portugál példányt, és benne van a Claudius meg a Cs.Marci is!!!! :))))  (nem lep meg:p)
Visszafelé már könnyedén hazataláltam, és nagy izgalommal aludtam el, készülve a másnapra.
Hétfőn kezdődött a munka, korán keltem, ami egyelőre nehézséget okoz, már elszoktam az ilyen korai keléstől :) Így a reggelek meglehetősen nehezen indulnak. Úgy kb. 10-11-ig tiszta kómának érzem magam, utána egészen tűrhető, és mire eljutok a délutáni kávéhoz, mondhatni, felébredek. Furcsa a reggel, mert itt még tök sötét van, és szinte csak iskolás gyerekeket látni az utcán, a portugálok később járnak dolgozni. A munka fergeteges, komolyan, én soha nem gondoltam ,hogy valaha ilyen helyen dolgozhatok. A munkaköröm nagyon változatos, soha nem unatkozom, mindig van valami feladat, amibe bele tudom élni magam, mert valahogy mindegyik közel áll hozzám. Szóval gyorsan elmegy a munkaidő. Nagyon jól érzem itt magam!
A délutánok eddig elég izgalmasak voltak : tegnap felkerekedtünk, és elmentünk Estorilba meg Cascaisba, Cascais Lisszabon közelében található helység, melybe beletartozik Estoril. Tudni kell, hogy Cascais-ban a legnagyobb a GDP per capita, ez olyan, mint nálunk Budaörs vagy Szentendre. Nagyon cuki kis városkák, stranddal, kikötővel, sétáló utcácskákkal, romantikus sétautakkal a tenger mellett. De mi főleg azért mentünk ki, mert most itt baromi nagyon a hullámok. Nazarénál akár a 30 métert is elérik, az már életveszélyes (sajnos sok tragikus baleset is történik, úgyhogy ha erre jártok, csak óvatosan!). Messziről azért lehet őket figyelni, mert gyönyörű látvány. Különösen egy borongós naplementében, ahol ezernyi szín találkozik: a gomolygó szürke-feketétől kezdve a meleg árnyalatokig. Ezt a gépem sajnos nem tudta rögzíteni...a Cascais-i strand amúgy nosztalgikus hely is, már kétszer jártam arra, szóval az ismerős volt. Ahol még sosem voltam, az Estoril. Ott élt haláláig Horthy Miklós is. Ezen kívül itt található Portugália legnagyobb kaszinója is,ahová természetesen be is mentünk. Én még sosem jártam kaszinóban, úgyhogy itt volt az ideje...és hihetetlen, délután 5 óra felett lehetett, a nyerőgépek szinte mind foglaltak voltak, a kis portugál nénik bácsik ott ütötték el az idejüket és bámulták a banánokat meg a cseresznyéket....ők tudják....azért vicces volt. Ez a kaszinó ugyanakkor kulturális központ is, volt ott egy elég modern kiállítás is. A nézelődések után betértünk egy kis étterembe, ahol lehetőségem nyílt herkentyűzni egyet :) Szóval elég király délután volt, estére értem csak haza, gyorsan kaját csináltam, és már mentem is aludni. Ma ismét új élménnyel gazdagodtam: felfedeztem a legélménydúsabb zsírégető programot!!! Figyelem, fogyósok!!! A következőből áll: menj el Lisszabonba, végy fel egy sportcipőt, menj át az Avenida do Brasil feletti felüljárón, menj ki a Tejoig, és ott kezd el futni Belém felé. Az eredmény: gyönyörű kilátás a Ponte 25 de Abrilra, a Cristo Rei-ra, előtted a Felfedezések Emlékműve, melletted a folyó,mely az óceánba torkollik, érzed a sós tengervíz illatát, és ha még egy kis zenéd is van, akkor már tényleg nem lehet hova fokozni a hatást :) ja, és az utána levő jó érzésről még nem is beszéltem. Egyhuzamban lefutottam a lakótársammal (aki időközben feladta) 6 kilométert!!Úgyhogy Balikám, követem a példád! :) De a munka alatti ülés után rám is fér a mozgás, ezt meg szeretném ismételni, mert tényleg egy életérzés. Ezek után hazarohantam, mert 6-ra már mennem kellett Cais do Sodréra, találkoztam Ivával egy régi-régi Erasmusos ismerősömmel, aki - mily meglepő- itt ragadt Portugáliában :) Elmentünk a Sé mellett egy kis helyre, ami nem is volt olyan tipikus portugálos, de a kaja!! Húú, hát most alig bírok megmozdulni, nem tudom írtam-e már a francesinha-ról, hát most kb. olyan érzésem van, mint az után. Szóval egy különleges burgert ettünk, aminek a tetején egy tükörtojás volt, közte meg hús-hús-hús meg egy kis zsemle....én szeretem a húst, nem mondom, na de ekkora mennyiségben...úgyhogy az éhes férfiaknak tudom ajánlani ezt a helyet, Cruzes Credo a neve, konkrétan a Sé mellett található. Na de ami utána jött!! Sokan tudjátok, hogy bírom a csokis desszerteket (Somlói, Gundel pali, stb.) hát itt olyan bolo de chocolate-t ettem mint még soha az életben!!! A külseje ropogós, a belseje krémes, rajta erdei gyümik, mellette tejszínhab, áhhhhh egy gasztronómiai élmény!! Oda vissza kell menni! úgyhogy asszem úgy holnap délig nem nagyon fogok semmit se enni, ez a burger nagyon ott volt. Nemrég értem haza, de most már lassan fekszem, holnap kelni kell. No de a hétvégén sok érdekes program vár rám, amint tudok, jelentkezem!!

A nagy visszatérés - Lisszabon

Sziasztok!

Tudom, nem tértek magatokhoz, élek még?? Igen, méghozzá nagyon is!!
Az életem úgy alakult, hogy most két hónapot Lisszabonban tölthetek, és úgy gondoltam, túllépek a nyafin, meg a lustaságomon, és újrakezdem a blogot. Ne fűzzetek azért nagy reményeket hozzám, várhatóan nem fog soká tartani, de ebben a két hónapban igyekszem minden fontos infót és történetet közölni Veletek. Ezúton köszönöm meg a sok nézőt, aki rákattint a blogomra, komolyan a múlt hétig nem is sejtettem, hogy már több ezres nézettségem van :) Szóval most már meg kell válogassam a szavaimat...
Na, de rátérek a lényegre: Portugália! Ismét!
Még mindig nem térek magamhoz. Itt írogatok egy Alcantara-beli bérház ötödik emeletén, előttem Lisszabon egyik nagy hídja, a Ponte 25 de Abril (nagy piros), és a szemközti oldalon néz le rám a Krisztus szobor...a mai napot már teljesen portugál stílusban toltam, hamar sikerült hozzászoknom, illetve visszaszoknom az itteni élethez, no de pörgessük azért vissza az időt tegnap hajnalra, amikor még nagyon is aggódós magyar lányka voltam! :)

     Tehát felkeltem a napnál is korábban, hogy elérjem azt a fantasztikus KLM járatot, ami elröpített Amszterdamba. A légitársaság nevét azért hangsúlyozom, mert nemrég megváltoztatták a poggyászra vonatkozó szabályokat, és már csak a kézipoggyász tartozik bele a repülőjegy árába, poggyászért külön díjat kell fizetni. Ezt azoknak mondom, akik a közeljövőben KLM-vel terveznek utazni, én sajnos belesétáltam a csapdába, de még időben észrevettem....
Szóval megérkezem Amszterdamba, ahol természetesen elromlott a laptop táskám cipzárja, és benne volt mindenem. Hát marha jó, a cipzárt amúgy még a drága Easyjetes angolok rontották el, a bizonyos "londoni incidens" során, azóta nem működött túl jól, de persze pont most adja fel...bepróbálkoztam az amszterdami reptér elektronikai boltjában, ahol készségesen segítettek is, a pasas odavezérelt egy bütykölő emberhez, aki állítólag mindent meg tud szerelni (ha gondotok támadna Schipolon, őt keressétek). És lám, pár fogóhúzás és már meg is volt a cipzár. Egy plusz pont a hollandoknak.
Aztán 3 óra múlva ment a következő gép, már Lisboaba. Hihetetlen volt a megérkezés, azt hittem, álmodok. Verőfényes napsütés, zöldellő mezők, tiszta tavasznak tűnt. A reptérről egyenesen az albérletbe mentem, amivel kapcsolatban volt pár fenntartásom, legfőképp az, hogy a szobát nem is láttam még képről sem, és kicsit féltem, nehogy olyan jellegzetes lisszaboni régi házas kisszoba legyen, ami annyit jelent hogy frankón nincs ablaka, egy kis sufni, ami ráadásul a lakások közepén van és minden behallatszik. De nem így történt...odaérve a lakáshoz írtam a tulajnak, hogy ott vagyok, erre kiderült, hogy ő még nagyon a munkahelyén van és "35" perc múlva jön...mondom marha jó, azt mondta, addig csöngessek be, mert otthon van valaki. Mondom jó, az albérlet a ház ötödik emeletén található, felmegyek egyszer, csöngetek, semmi. Felmegyek másodszor, csöngetek háromszor, semmi, a harmadik csöngetésre hallom, hogy valaki az ajtóhoz lopódzik, és még egyszer ráfordítja...:S Oké, még egyszer le a cuccokhoz, megint szól a pasi, hogy most már tényleg jön, és közli, hogy a jobb oldali ajtó. Elkezdek gondolkozni, rájövök, hogy netán pont a másik jobb, tehát én a balba csöngettem be. Röhögve felmegyek még egyszer, de a jobb oldalit se nyitja ki senki....erre ismét lemegyek, ismét felhív a pasi, hogy ő telefonált az otthon levő lánynak, hogy nyisson ajtót. Mondom már rég bent vagyok az épületben, mire hallom, valaki az ötödikről ordibál le, hogy olá,olá, visszaordítok, de persze a nehéz cuccokat nem tudtam felcipelni, szóval mindegy, ottmaradok. Még úgy fél órát vártam Joaora...ekkor már csak röhögni tudtam, és szembesültem vele: Portugáliában vagyok, nincs értelme túlparázni. Aznap még kétszer tettem meg a le-föl távot. Érdekes, mert mára kiadós izomlázra számítottam, hátha később jön...mindenesetre a coimbrai lépcsők után itt is kárpótolva vagyok :)
A szoba jó nagy, van ablaka is, hatan lakunk és van egy másik magyar lány, szóval képviseljük magunkat :) Az egyetlenegy probléma, hogy baromi hideg van itt!!! Én tudtam előre, hogy ez lesz, de már nem fért be a kis fűtőtestem, ó be kár érte! Ideérve kellett szembesülnöm azzal is, hogy még paplan sincs az albérletben, és kezdett nagyon ránk esteledni. Mondom, nyugi, lesz paplan. Valahogy. Elmentem pingozni már úgy hiányzott!!De sajnos még ott sem volt paplan. Végigkajtattam a környék tyompi boltjait, semmi. Na akkor már kezdtem kétségbe esni, tekintve, hogy hajnali 4 óta fenn voltam, már alig álltam a lábamon. Aztán, mint utolsó mentsvár felvillant előttem a házunkkal szemben lévő LIDL. Megmondom őszintén, családi szinten nem vagyunk nagy LIDL-sek, én szerintem csak egyszer voltam ott, bevallom, némi előítélettel viseltettem iránta, de ennek vége, ugyanis csak a LIDL-ben volt paplan! LIDL, megkövetlek, tudsz te valamit, most már ha ALDI vagy LIDL közül kell választanom, tudom mi a jó megoldás... :) (nem lesz így belőlem Aldi háziasszony...:D )
Na szóval, örömtől ragyogó arccal ötödszörre is megmásztam az öt emelet lépcsőmennyiségét és rástartoltam az alvás-projektre. Ebből persze nem lett semmi, mert rámjött éjjel a szokásos kór, akik ismernek, azok tudják: ekkor 4 napig totál benáthásodom, és nem tudok magammal mit kezdeni. Ez a jelenség cirka 3-4 havonta ismétlődik, amikor stresszelek és fáradt vagyok, valamiért az immunrendszerem nem bírja és így jön ki rajtam. Szóval alig aludtam valamit, olyan kómásan ébredtem hogy csak na. De sebaj, Lisszabonban vagyok!! Mi következik ebből? :)))) ----> Galao!!!!
Szóval összekapartam magam és indultam ki az utcára, gyalogosan, elmentem egész Belémig. Ott szétnéztem és megállapítottam, hogy a Mosteiro még mindig a leglélegzetelállítóbb középkori kolostor, amit ismerek. Tudom én, hogy Tomar a leghíresebb meg minden, de ennél impozánsabbat aligha van. Ott tudnék állni órákig és nézegetni a kapuzat alakjait, mintáit, de szemben ott áll a Nagy Felfedezők emlékműve, amit lehetetlen nem észrevenni. Az egész hasonlít egy nagy toronyra, melynek oldalát, mintegy hajót formálva díszítik a nagy felfedezők alakjai, természetesen az élen, a hajó orrán Tengerész Henrik áll, ő alapította a hajós iskolát, az ő uralma alatt futottak ki a nagy Caravellák a lisszaboni és lagosi kikötőkből. Most az emlékmű is, a Ponte 25 de Abril is ködben, vagy inkább párában úszott, amely felett átsütött a nap. Gyönyörű volt, ilyennek még sohasem láttam. Leültem a parkba és napoztam egyet, rám fért. Aztán bementem a belvárosba, innen csak impressziókat sorolok: Cais do Sodré, gesztenye illat, Chiadoi forgatag, fado zene az utcán, zavaros közlekedés, stb. minden egycsapásra visszajött. A nyelv is. Azt hittem, egy év kihagyás után nem fog menni, de szerencsére még tudok portugálul. Úgy hiányzott!! Bementem egy fnac-ba és sikerült megvennem portugálul a Szerelem, örökség, portugál c. filmet (A Gaiola Dourada)!!! Ezt még Cini mutatta, és már akkor elhatároztam, hogy itt fogom megvenni a DVD-t. Végre egy jó film, ami összefogja a portugál és francia kultúrát, egy valós problematikát, a Fr.-ban élő portugál emigránsok témakörét dolgozza fel, gyönyörű felvételekkel, humorral, és szívszaggató fado zenével. Ajánlom mindenkinek. A másik ilyen film az Éjféli gyors Lisszabonba (Comboio nocturno para Lisboa). Ezt pár hete néztük meg (ugyancsak Cini ajánlása:) : tiszta Szél árnyéka feeling, de ez is egy valós, ezúttal történelmi eseményt dolgoz fel: a Salazar idejében történő ellenállásról, titkosrendőrségről szól, a történetet párhuzamba állítva egy ma élő professzor útkeresésével. Mestermunka ez is, zene, felvétel, minden jó, de egyet hiányolok benne, de azt nagyon: szinte az összes főszereplő angol/német/amcsi, portugál csak mellékszerep, ebből következően a film is angol, és érdekes módon a filmbeli svájci főhős is minden további nélkül tud portugálul. A színészek próbálják ugyan portugálosan kiejteni a neveket, de szerintem baromira fals az egész, nem értem miért nem portugál színészekkel forgatták, ez a portugál történelemről szól!!! Na mindegy, attól még nézzétek meg, csak engem ez zavart...
De ne kanyarodjunk el, vissza a mához. Igazából délután sétálgattam, nézelődtem, szimplán csak élveztem az ittlétet, ja és a legfontosabb: fáradságom enyhítésére természetesen letoltam egy galaot, pastellel egybekötve, alább mellékelek egy képet az eseményről, feladat: hol készült a kép? :)
Nemrég értem haza, mindjárt vacsi, ja vettem orrcseppet, és reménykedem hétfőig hatni fog, mert kezdődik a meló!!!
Majd jövő héten jelentkezem, addig is minden jót!!

                                         a régi jó együttes: galao com pastel de nata. hol készült a kép?

                                                            kilátás a házunkból

                                                           az a bizonyos kapuzat

                                                         Felfedezések Emlékműve és a párafelleg