Tudom, tudom...szégyellem is nagyon ezt a három hónapos lustaságot! De tudjátok milyen vagyok, hadd ne magyarázkodjam..nálam a kitartó blog ill. naplóírás egy elég nehéz művelet...nomeg ha összejönnek a dolgok...szó ami szó, VISSZATÉRTEM és ez a fő!
Úgy döntöttem, megpályázom a Label ösztöndíjat, amivel még egy fél évet kint lehet maradni, ott ahol elkezdted a tanulmányokat. Viszont az egyetem (a mienk) nem támogat a tanulmányokat kivéve, szóval azért változott a helyzet. De Coimbra nem.
Most itt ülök az új lakás balkonján, cirka 22fok, ragyogóan süt a nap, nyugi van, szemben velem a dombon magasodik az egyetem. Szóval feelinges:)
A visszautam meglehetősen bonyolultra sikeredett, meg nehéz is volt újra elválni mindenkitől, úgy éreztem magam, mint augusztus végén. Főleg, miután megtudtam, hogy rosszul foglaltam le a repülőt. Fapadosat foglaltam, és félrenéztem a dátumot, kiderült, hogy egy nappal korábban el kell elmennem, és egy napot Londonban fogok tölteni. A hír elsőre meglehetősen lesokkolt, bár az, hogy Londonba megyek, meg feldobott, de, hogy most nekem egy nappal kevesebb időm lesz elbúcsúzni mindenkitől...elszomorított..dehát, mit mit tenni, elindultam vasárnap reggel fél négykor a Toronyából. Ferihegy 1-ről ment a gép, olyan ez a reptér, mint egy magánreptér, mert tök kicsi, kb minden egyben van, és nem kell órák hosszat gyalogolnod, meg nézni a kiírásokat, egy kijárat-egy bejárat, hopp már ott is a gép. A boardingnál mondták, hogy tegyem egybe a laptoptáskát meg a kézitáskám, mert csak egyet engednek fel, de nem vették észre, szóval könnyedén bejutottam. A repülőn összehaverkodtam egy lánnyal, aki Londonban dolgozott, és mikor odaértünk, készségesen utbaigazított. Leraktam a nagy táskát a csomagmegörzőbe, aztán nyomás be a városba!Azért...jó hely ez a London, meg kell hagyni...csak kegyetlen drága, ezt sem szabad elfelejteni! Beértünk Victoria metro stationra, ahonnan egyedül indultam tovább, fő célomhoz, a Tate Galériához. Vagyis,eredetileg le akartam rakni a cuccaim nagy részét a londoni ismerősünknél, akik, kiderült, hogy a külvárosban laknak, és oda aznap nem ment underground. Na azon kissé megütköztem, főleg, miután megvettem az egynapos jegyet...mindegy, lényeg, hogy végül cipeltem egész nap a két táskát, és úgy jártam be a város egy részét. Sajnos elég borús-hideg idő volt, így igyekeztem beltéren maradni. Eljutottam sikeresen a Tate-be, itt van a huszadik századi művek krémjének a gyűjteménye. Az állandó kiállítás ingyenes, az időszakikért fizetni kell, meg csomó workshopot is rendeznek, kvázi kultúrális központként működik. Én természetesen az ingyenes részbe mentem be, ahol minden híres alkotótól volt egy-egy kép. Jó volt végignézni, hogy amiből alig egy hónapja vizsgáztam, és csak a laptop képernyőjén láttam, most ott volt élőben. Próbáltam fényképezni, de sajnos nem lehet visszaadni azt a minőséget, szóval most nem is teszem ide fel azokat a képeket, oda el kell menni:) Mindazonáltal, hogy sok híres művész képviselte magát a kiállításon, én picit többet vártam..vagyis, azt hittem, nagyobb lesz, alig egy óra alatt végeztem is. Utána a shopban csorgattam a nyálam, dehát persze minden csillagászati áron volt, szóval (bár megfordult a fejemben a lopás gondolata:P), nem vettem, csak egy újságot.
A Tateből elmentem a Waterloo állomásra, ahonnan voltak vonatok Richmondba, ott ebédeltem, utána, hogy kihasználjam a fantasztikus egynapos underground jegyemet metróztam egyet:)De addigra már négy óra körül járt az idő, visszamentem Waterloo-ra, onnan ki Richmondba, ahol már vártak az ismerősök. Richmond egy régi, királyi városrész, a központban áll a volt királyi palota, ami még (asszem ) VII.Henrik idején épült, de ma már civil emberek laknak benne, mert a polgári forradalom idején elkobozták a királyi családtól. Fura, hogy ott a királyi címer a házon, és valaki szimpla meber lakik benne. Az Annáék emellett a palota mellett lanak. Elmentünk egyet sétálni a városkában, és húúú visszejött az összes angliai emlék, tipikus kis viktoriánus városka, a Temze partján, pubok, teehouse-ok tömkelegével. Elgondolkoztam, hogy azért jó lehet itt élni, talán egyszer én is kipróbálnám.De nem most.
Másnap korán keltem, fél 12-kor indult a gépem Lisszabonba. Akkor már volt metró, beértem Vicotriára, lekéstem a reptéri buszt. Na, akkro kezdtem el stresszelni. A későbbivel, úgy számoltuk, vagy elérem a gépet, vagy nem (mostmár ti is izgulhattok:)Szóval a másfél órás utat ki, Lutonba, végig idegeskedtem, de a busz persze nem ment gyorsabban miattam. Na, aztán kiértünk, gyorsan a csomagmegörzőbe, onnan kicipelni a dögöt, fel gyorsan departures-hez, ott beállni a sorba, már meg is vagyok jessz. Ott kiderült, hogy ez nem a chek-in, hanem le kell mennem. Na mondom ok, játszatok csak az idegeimmel.Leszaladok mindennel (akkor a vállaimat az egynapos cipelés után már nem is éreztem:), chek in, last minutes volt kiírva, de azért vm arab klán bepofátlankodik elém, köszi,köszi, jó mindegy. Lényeg: becsekkoltam, rohanás föl, mégegyszer sorbanállás, a csaj közli velem, hogy már egyszer lecsekkolta a boarding cardomat, és nem engedhet tovább...:Sna mondom, könyörgök ne szivózzon, mert lekésem a gépem (akkor volt fél11). Végtére is, tovább engedett. Utána jött a cipőlevevős cucc, oké, duty free, rohanás, tizenegykor kezdődött a boarding, oda is értem. Végigálltam a sort, easyjet, mikor sorra kerülök, közlik, hogy csak egy kézipoggyászt vihetek fel, és csináljak egyet a kettőből. Elkezdtem pakolni, de bárhogy is igyekztem, a laptoptáskából, meg a nagytáskámból nem lehetett egyet csinálni. Mondom, hogy nem tudom. Mondják, hogy pedig akkor nem engedhetnek fel a gépre. Na, akkor kezdett bederengeni a kép, hogy milyen is az, mikor valaki nem jut fel a gépre...nem volt kellemes érzés, és tök egyedül voltam. Akkorra a sor már elment. Mondtam nekik, hogy akkor egybefogom a kettőt, és úgy nem jó-e. Nem, természetesen. Közlik, hogy jó, akkor fizessek az egyikért, és berakják alúlra. 30font...már elment iszonyú sok pénz előző nap( a semmire)csak euróm maradt, az se sok. Mondom, hogy csak euróval tudok fizetni. Az nem jó, font kell. Van-e bankkártyám. Van, de nincs rajta pénz. Jó, akkor sajnálják, de nem szálhatok fel. Akkorra a pilóta már telefonált nekik, hogy késésben vagyunk, és indulhat-e a gép. Ott volt előttem tíz méterre és 1,azaz egy, kb 2kilós táska miatt nem engedték, hogy felszálljak. Mondom nekik, hogy tanuló vagyok, egy napot voltam Londonban, és szeretnék továbbmenni, nincs pénzem, engedjenek fel, könyörgök. Nem,sajnálják, de nem, senki nem segített semmit, szemrebbenés nélkül nézték végig, ahogy bénázok. Na akkor szakadt el nálam a cérna, elkezdtem sírni, mi mást tehettem volna??Belegondoltam, hogy pénz nélkül ittmaradni...erre elvették tőlem a táskáim, elkezdték ki, meg bepakolni, és miután az egészet felforgatták, és letépték az egyik táska cipzárját, rájöttek, hogy TÉNYLEG nem fér bele egyik a másikba!!! Ők is és én is tehetetlenek voltunk, végül közölték, hogy "na jó" akkor menjek fel...de akkor már annyira kivoltam, hogy igazából mindegy volt, mit mondanak, ilyen mértékű köcsögséggel, hogy ennyi embreség nem volt bennük, hogy segítsenek, szóval még ilyennel nem találkoztam. Tudom, ez a nagybetűs élet meg minden, de bakker!!Ez csak egy táska volt..na mindegy, felszálltam a gépre, 100ember néz, hogy na ki a fene miatt késik a gép, felszáll egy csaj, aki sír, nagyon kellemes érzés volt...nem, igazából rohadt megalázó, soha nem kívánom senkinek, igazából azért írtam le, hogy tudjátok; a fapadosokkal nem éri meg packázni (vagy az angolokkal?), meg mert ez egy elég felejthetetlen momentuma volt az utamnak.
Lényeg a lényeg az út alatt kisírtam magam, Lisszabonban már úgy-ahogy megnyugodtam. Onnan vonatállomás, onnan Coimbra. Ott várt már rám Erivelton, és segített cipekedni. Még aznap este összeszedtem a cuccok nagy részét a régi lakásból, és beköltöztem az újba. Itt az egyik másik lengyel barátnőmmel fogok lakni, a Magda visszament Lengyelországba, és nélküle má nem volt kedvem ott maradni.Meg, nagyon messze volt, ez tényleg egy köpésre van a sulitól.
Már voltak óráim is, felvettem művtöris tantárgyakat is, és nagyon tetszik. MEg elkezdtem angolt is tanulni, hogy szinten tartsam magam.Ma voltam egyeztetni a munkát a papokkal, mert ők fognak alkalmazni, a parókián fogom szerkeszteni az archívumot. Tök jó lesz, már várom. Úgyhogy most, délután van egy kis időm, és remélem rendszeresen fogok tudni írni. Bár az tény, hogy ebben a félévben kevesebb szabad időm lesz, aminek örülök, mert annál kevesebb időt fogok elszúrni felesleges dolgokra.
Na, most búcsuzom, már naplemente van, és kezd hűvös lenni...
