5. nap - Ideiglenes búcsú

Ez volt az utolsó napunk, este már mentünk vissza. De délelőttre még beterveztünk egy nagy programot: hajóutat egy katamaránnal!! Sikerült lealkudnunk az árát (25eur), a változatosság kedvéért ismét csak idősek voltak rajtunk kívül, de már megszoktuk, Madeira nem kifejezetten a bulizós fiatalok szigete (aki ilyet akar, az menjen Ibizára). De nem zavartattuk magunkat, király, 25 fokos idő volt, kifeküdtünk a napra és még le is barnultam. A hajóút 3 órás volt, a cél az volt, hogy megnézzük a Madeirai partoknál élő teknőcöket, bálnákat és delfineket. Nagyon izgatottan vártam, még sosem láttam élőben, nem állatkertben ilyen állatokat! És képzeljétek, mindegyiket láttuk!!Először egy kis tekit pillantottunk meg, helyesebben mondva a hajósok. Volt egy távcsöves pasi, aki felmászott a katamarán tetejére és onnan leste van-e valami a közelben. Aztán jeleztek, hogy van valami, mire az egész bagázs odarohant, egy angol pasas pedig előre zúzott, ahova elvileg nem is lett volna szabad menni. Olyan Titanicos bácsi volt. Szóval láttunk teknőst, és nem sokkal utána megláttuk az uszonyokat. Huhh, mondom delfinek!! Párosával úsztak, és egyszerre villant ki az uszonyuk, nagyon kis cukik voltak. De valahogy a fejük nem olyan delfines volt….rájöttünk hogy ezek a bálnák! Persze, mert én az óriási, vizet lövellő állatra gondoltam, és kicsit féltem is, nehogy felborítsa a hajót, de ezek kis bálnák voltak, nagyon aranyosak. Sokáig utána nem láttunk semmit, vissza is fordultunk. Mire végre megláttuk a delfineket. De mennyit! Egy egész kolónia volt ott! Nagyon közel merészkedtek a hajóhoz, ott mókáztak velünk, ugrándoztak, produkálták magukat. Sikerült sok fényképet kattintanom róluk, ezek azok a szürke delfinek voltak, de elvileg van a kardszárnyúból is.Szóval totál sikeres volt a hajóutunk, így láttunk tengert, erdőt, várost, falut, hegyet, mindent! Nagyon tartalmas kis utazás volt. Visszatértünk Funchalba, ott még ettünk egy nagyot, az espadas helyen, aztán ittunk egy kis madeirai bort, amit szintén érdemes megkóstolni. Aztán elmentünk még egyszer a Tea House-ba, majd összepakoltunk, és ki a reptérre. El sem tudom mondani mennyire örülök, hogy eljutottam Madeirára, egyedülálló élmény volt!

 Ezután eljött portugáliai tartózkodásom utolsó pár napja, ami már nagyon saudades hangulatú volt. Csak a nosztalgia kedvéért elmentem a Mosteiro Jerónimoba, komolyan, ezt a helyet sosem lehet megunni, mindig találok itt valami újat! Megnéztem a Sé-t is, és nem utolsósorban elmentünk az utolsó este egy fado étterembe. Ajj, ez volt az ideális befejezés! Alfama kis utcáiban rengeteg aprócska hely bújik meg, ahol nem feltétlen csak turistáknak énekelnek. Ahova mi mentünk egy (Porta d'Alfama) pont egy ilyen hely volt, piros lámpásokkal és gyertyákkal megvilágított apró helyiség, benne kicsi székek. Alig fértünk el, én már a fadista nyakában voltam kb. úgyhogy jó hangos volt az énekszó :) Egy asztalnál ültek ilyen 50-60 éves emberek, az egyik felállt, elkezdett énekelni, énekelt 3-4 dalt, aztán leült, jött a következő. Az egész nagyon familiáris volt, bár beszélgetni nem lehetett, olyan volt, mint egy koncert. Aztán egyszerre csak a pincérnők is dalra fakadtak, majd az egyik fadista nő megjelent bohócruhában, és úgy is énekelt egy dalt :D jah, mert most Portugáliában karnevál van, a sulikban két hetes szünet, mindenki vonul az utcán különböző maskarákban. Próbálják utánozni Riót :P

Szóval nagyon kis kellemes este volt, ezúttal peixe espadat ettünk, ami nem volt azért olyan finom mint a sima espada, meg sokat szenvedtünk a szálkákkal, de sebaj, a hangulat megvolt. Aztán még egy utolsó Bairro + Morangosca, és ezzel zártam utolsó estémet Lisszabonban. 

Most egy időre elbúcsúzom tőletek is, de csak egy időre, mert Portugália vár vissza!

                                                                Bálnácskák

                                                                  Ugrándozó delfinek

                               Madeirai férfiak kártyáznak (hétköznap, munkaidőben ?!!), mindennapos jelenség

                                                                   Ide feltétlenül menjetek el!!

Na, akkor jöjjön a negyedik nap, ami számomra a legnehezebb volt.

Tulajdonképpen nem volt fix tervünk erre a napra, de olvastunk egy kedves kis halászfaluról, Câmara de Lobos-ról, és gondoltuk, nézzük meg! Egészen közel, 7 km-re van Funchaltól, és van egy lenti autóút, gondoltam ez minden szempontból jó kis hely lehet. Egy kis öbölben fekszik a falu, a csónakjaik jellegzetes, sok színűre festett kis bárkák, ezekkel mennem ki éjszaka a halászok espadat lesni. Épp akkor érkezett meg valami nagy halrakomány, odagyűlt egy sereg halász, azt vizslatták. Kiderült közben, hogy Churcillnek ez volt a kedvenc helye Madeirán! Hamar bejártuk a centrumot, kis falu ez, felmentünk egy kilátóba, ahonnan fantasztikus kilátás volt a Cabo Girão-ra, Európa legmagasabb tengeri sziklájára, 500valamennyi méter amúgy. A sziklaszirt oldalában van egy brutál kabinos felvonó, ami oszlop nélkül szállítja fel az utasokat. Brrr!! Eleinte azt gondoltuk, megmásszuk mi ezt gyalog, de aztán rájöttünk, hogy ez nem túl kivitelezhető, ezért úgy döntöttünk, buszra szállunk ismét, és elmegyünk Ribeira Brava-ba, egy közeli falucskába. Csakhogy azt nem gondoltuk át, hogy ahhoz át kell menjünk a Cabo Girão-n. Nos, ezekről a madeirai buszokról érdemes tudni, hogy egy némelyik busz elég régi, és hangos, és a vezetők baromi gyorsan mennek. Hát mi kifogtunk egy ilyet. Na, nekem az az út tényleg olyan volt, mintha az utolsó utamra mennék. Legörnyedtem a padlóra, ki se mertem nézni. Ott már a Magda is félt. Az egész busz rólunk, helyesebben mondva rólam beszélt, nekik nyilván ez mindennapi dolog és nem félnek. Persze tudtam, hogy a sofőr rutinos meg minden, de azért akkor is. Para. Úgyhogy mire megérkeztünk Ribeira Bravaba, saját magam árnyéka voltam, és leszögeztem a Magdának, hogy én itt vissza nem megyek. Szerencsére van olyan busz, ami a belső autópályákon közlekedik, és nem megy fel a hegyi falvakba, azok gyorsabbak és nem is drágábbak, és a legfontosabb: nem életveszélyesek :). Persze ettől ne menjen el a kedvetek, menjetek el Madeirára, én mindamellett, hogy kikészültem, bevállaltam ezeket az utazásokat, és azt mondom, megérte, mert gyönyörű helyek, de ezt jobb, ha előre tudjátok, mint, hogy a buszon szembesüljetek vele….

Ribeira Brava egyébként nagyon kedves, csöndesebb falucska, a Cabo alatt, itt volt egy kis strand is, tényleg mini. És nagyon érdekes, itt fekete a homok, és majdnem teljesen köves az egész. A kövek vulkanikus kőzetekből származnak, gyűjtöttem is párat.

Ja, és a legjobb: az utcán öreg emberes figyelmeztető kresztábla van kirakva, ilyet se láttam még :D

Viszonylag korán visszaértünk Funchalba, az volt az utolsó esténk, úgyhogy sokat sétáltunk a belvárosban, a Ritz szálloda előtt élő gitárzenét hallgattunk, , lementünk a kikötőbe hajóutakat nézni. Pár luxushajó is állomásozott ott, többnyire német turistákkal. Amúgy a legtöbb az német és angol turista volt, de meglepő módon szinte minden nap hallottam magyar szót (az egyik nap kicsit ráijesztettem két magyarra, mikor a buszmenetrend előtt állva vitatkoztunk a Magdával, majd hirtelen odafordultam hozzájuk, hogy segíthetek? :D)Amúgy valahol röhejes, hogy egy magyar és egy lengyel csaj portugálul beszélnek, persze senki se találta el honnan jöttünk, legtöbbször  Azori-szigetekinek(!!), spanyolnak néztek minket. De nekünk automatikus ,hogy portugálul beszéljünk, angolul fura lenne.

 

                                                             Camara de Lobos halászhajói

   

                                                                      Cabo Girao

 
                                                                 Egyedülálló kresztábla :D

Madeirai tengerparton pecázó néni

3.nap

Sziasztok!

Na, összerittyentem még a többi napot. Tehát a harmadik nap ismét erdőjárást terveztünk, kinéztünk egy útvonalat, ami nekem gyanúsan rövidnek tűnt: másfél km, előre kiépített útvonalon. Ugyanarra a buszra szálltunk fel, ami Santana-ba megy, csak mi ezúttal leszálltunk Ribeiro Frio-nál, ami a sziget közepén levő kis falucska. És a neve alapján, valóban rohadt hideg van ott. Egy nagy völgyben terül el, erdei házakkal körülvéve, meg olyan lakóházakkal, amik egy meredek hegyoldalba épültek. Kb. 10-20 ház van ott össz-vissz, meg néhány étterem. Tiszta alpesi hangulat különben, senki nem mondaná meg, hogy Madeirán vagyunk. Szóval leszálltunk, hamar meg is találtuk a Balcoes-hez vezető utat, az egy kilátó amúgy, ahonnan el lehet látni egészen az óceánig és a közeli csúcsokig. (legmagasabb csúcs a Pico Ruivo és Pico Areeiro, de azok le voltak zárva). Az út baromi rövid volt, kb 10 perc alatt ott voltunk, kicsit gyanúsak is voltunk, mert rajtunk kívül csak idősek jártak azon az úton. Úgyhogy elhatároztuk, nem hagyjuk ennyiben a dolgot, meg mutatjuk, hogy tudunk mi ennél hardosabb túrát is. Úgyhogy gondoltuk, végigmegyünk a 11km-es másik útvonalon is, ami már igazi kihívásnak ígérkezett. Csakhogy, az az útvonal le volt zárva, mert a sziklák rádőltek az útra vagy mi. De a pasas aki megkérdeztünk azt mondta, egy ideig el lehet menni, és mások is átmentek már a tiltó kordonon. Úgyhogy fogtuk magunkat, mi is így tettünk. Ez az útvonal valóban a meredek hegyoldalban volt, néha egészen elvékonyodott, de volt korlát szerencsére. Meg mellettünk ott futott a kis levada szüntelenül, benne csordogált a hideg hegyi víz. Volt egy hely, ahol felettünk ömlött a víz, alattunk mélység, és a kettő között volt az út. Huhh, na az izgi volt, gyorsan átszaladtunk rajta, de sokkal tovább valóban nem lehetett menni, az t teljesen el volt torlaszolva, úgyhogy visszafordultunk. Itt a vegetáció különben egészen különleges, van itt orchidea meg szubtrópusi növények, az egész erdő a Világörökség része (Floresta Laurissilva). Úgyhogy érdemes elmenni.

Visszatérve azt tapasztaltuk, hogy még mindig túl korán van és mi már az összes létező útvonalat bejártuk, így elindultunk a falucskába. Az úton összetalálkoztunk egy „tipikus” madeirai öreg bácsival. Ott ballagott, fején a jellegzetes sötétbarna kötött sapkával, amiért mellesleg teljesen odavagyok, és vettem is egyet apukámnak :) Szóval köszönt nekünk, aztán szóba elegyedtünk, mondta, hogy egész életében a levadás utak javításán dolgozott, naponta több tíz km-t járt az erdőben. Az arcán valamilyen nagy nyugalom, életszeretet tükröződött, látszott rajta, hogy neki az élet teljesen jó itt a semmi közepén egy 50 fős faluban, és nem vágyik a városba. Úgy tudom tisztelni az ilyen embereket.

A beszélgetés után elkezdtünk filózni a Magdával, hogy most hogy jussunk vissza Funchalba. A busz 4 óra múlva jött volna. Vagy felmegyünk a betonúton valameddig, vagy stoppolunk. A második verziónál maradtunk..de érdekes módon senki nem ment Funchal felé, mindenki Sanatanaba ment! Úgyhogy kezdtük feladni a reményt, ráadásul már be kellett vetnünk a hiéna verziót is= mikor megláttunk kocsihoz igyekvő turistákat, lerohantuk őket :) De végül mégiscsak megállt egy német (házas) pár, és elvittek. Monte-nál azonban kiszálltunk. Hogy mi van Monte-ban? Magyaroknak nem elhanyagolható látnivaló! Utolsó királyunk, IV. Károly sírja. A Habsburg királyt Madeirára küldték a családjával együtt, de spanyolnáthában egy év múlva meghalt. Ami durva, mert csak 34 éves volt. Ja, ő Habsburg Ottó papája volt. Na, és ők ott éltek Monte-ban, ami Funchal fölött van közvetlenül. Van ott egy gyönyörű templom, ahonnan az egész várost lehet látni, valami fantasztikus a kilátás! Monte-ban nekem egészen XX.század eleji hangulatom támadt, mert onnan indulnak a híres madeirai szánkók is (Botegas). Két fehér ruhát és szalmakalapot viselő pasi tolja a szánt a meredek lejtőn, két fő ülhet a szánkóba, és valami hihetetlen gyorsan leszáguldanak Funchalig. Igazi mulatság, de én a tériszonyosoknak nem ajánlanám, mi nem próbáltuk ki. Ja, meg Monte-ban van egy csomó botanikus kert, mi elmentünk az egyikbe, ami ingyen volt, de pl. van a Jardins do Imperador, annak gondolom van valami köze IV. Károlyhoz, az is tiszta XIX-XX. század felling. Szóval mindenképp menjetek el Monteba, ha arra jártok!

Aztán mi is leereszkedtünk, busszal. Utána rögtön kajálni mentünk, mert baromi éhesek voltunk már. Kinéztünk az öreg városrész központjában, a Teleférico aljánál lévő téren egy helyet, a neve Restaurante Romano. Van egy jó kis esplanada-ja, ki lehet ülni. Épp naplemente volt, jót napoztam. Rendeltünk menüt, mindössze 11 euróért, ebben volt 3 fogás! Ez nagyon jó árnak számít, és ráadásul a kaja is jó volt. Én előételnek creme de Camarão-t kértem, ez ilyen rákos krém volt, baromi fincsi. Magda tenger gyümölcsit evett a jellegzetes fokhagymás-Olivaolajas szószban, ez itt Portugáliában gyakori mártás. Aztán főételnek ismét espadat kértünk, madeirai mártással. Kicsit hasonlított a lecsóhoz, de ez madeirai borral volt, ami még különlegesebbé tette. Csillagos ötös :) Desszertnek egy sima csoki krémet kértem, lecsúszott az is!

Az ilyen kajálások jelentik számomra a legszebb pillanatokat egy utazás során. Akkor érzi az ember, hogy igen, most pihenek, most töltődök lelkileg, és gyomorilag is :)

 
                                                          Floresta Laurissilva

                                                              Monte temploma, ami már messziről látszik

 

                                                      a szánkók :)

A kaja