2011. április 26., kedd

Húsvét - Mária - mindenegyéb

elég zúzós két hét áll mögöttem. az egész múlt szombaton kezdődött....
megérkezett, Mária, kedvenc és egyben egyetlen bérmalányom:). már az első nap beleszeretett Portugáliába, amit nem is csodálltam, kezdte megérteni mi is történik itt velem. egy hétig volt nálam és, mondhatni minden egyes percét kihasználtuk. aznap este fado estre akartam elvinni a szokásos helyre, de fado helyett helyi pimba együttes zenélgetett a Santa Cruz templom előtt. volt ott mindenféle hagszer dudától elkezdve, és minden zenlszben volt valami kedvesen furcsa.az egyikük Rubik kockás pólót viselt!!volt ott két kisgyerek, akik kinéztek maguknak bennünket.a kisfiú elkezdte küldözgetni a kislányt mindenféle izgalmas kérdésekkel, például hogy hívnak, hány évesek vagytok stb...úgy látszik a portugál kisfiúk korán kezdik a flörtölést:)a nagypapájuk meg csak nézte mi folyik...sajnos a románcnak vége lett mikor a koncert véget ért, de azért elinegettek minket.
másnap Aveiro-ba kirándultunk el, ahova már régen szerettem volna eljutni. Ezt a várost mondják Portugália Velencéjének, persze némi kis túlzással, de azért belopta magát a szívembe. vasárnap volt, Virágvasárnap. az utcákon, ki tudja miért, ruhába öltöztették a fákat, meg mindenfélét aggattak rájuk. ezen kívül akkora bolhapiacot rittyentettek össze ,hogy csak néztünk. szóval komolyan itt MINDEN volt: gramofon, XXszázad eleji fényképezőgép, templomokból összeszedett arany puttók, bélyeggyűjtemény, focikártyagyűjtemény, rozsdás ekevasak, szögek, stb...valami hihetetlen volt, én nem tudom, ezek az emberek komolyan azt gondolják, hogy valaki gramofont akar venni??:)))
kisétáltunk a kanálishoz, ahol más vásár volt. a csatornán álltak szépen sorjában a bárkák, amik jellegzetes festésükről híresek, mindegyik tatjára egy kis mondat van ráfestve. ahogyo tt sétáltunk próbáltak minket bepalizni egy túristaútra, de mi keményen álltuk a sarat.aztán egy álomhelyes pasi is utánunkszólt, hogy szép lányoknak féláron van az út:)na, mondom mennyi az a fél ár, 2euró, gondoltam na azért az megéri,így ketten egy jeggyel feketén beslisszantunk egy bárkába és a következő pillanatban már vizen voltunk. hááát öööö azért Velencének nem mondanám, de nagyon kedves városka, ez olyan, de jó lehet itt élni városka. sótermeléséről híres, mutogattak sómedencéket, meg elmagyarázták hogyan készül kb.
visszatérve nem várt kitérőnkről az óceán felé orientálódtunk, hiszen az volt napunk 2es számú célja. kiderült, hogy kicsit messzebb van,mint gondoltuk, így buszra kellett szállnunk, amit természetesen csodás véletlennek köszönhetően épphogy elértünk.hipp-hopp ott voltunk az óceánnál....onnan még kicsit gyalogoltunk a kinézett part felé (Costa Nova). gyönyörű nyári nap volt, tökre jól le is barnultunk, meg szórakoztunk hogy ide oda futottunk a víz elől, ami néha meglepően sokáig kijött a partra......:)de persze fürödni nem lehetett úgy komolyabban a 15fokos vízben.
késő délután indultunk vissza Coimbrába, de onnan még előbb elmentünk piknikezni a többiekkel. Mária teljesen jól feltalálta magát az Erasmusos közegben, este bedobtunk még velük egy sört, s így zártuk az eseménydús első napot.
másnap, hétfőn Fátimába látogattunk el, én már másodszorra, de ezúttal több mindent láttunk.Kasia is jött velünk. Megnéztük a nagy, központi teret, a két templomot, a jelenések kápolnáját. aztán elindultunk fő célunk, a Magyar Kálvária felé. Nem tudom, ez mennyire ismert tény otthon, de 56után emigrált magyarok létrehoztak egy alapítványt a 60-as években, és építettek Fatimában egy keresztutat,melyet hálaként ajánlottak fel szabadulásukért. Eszméletlen megható élmény volt végigmenni az állomásokon, mindegyik aljába bevésve ki volt az adományozó, mind magyar nevek, Amerikából, Londonból. A végén pedig még egy kápolnát is építettek, Szent István névvel. Az összes szentünk képmása is látható volt az üvegablakokon. Fátimában, ismétlem. Mintha kicsit otthon lettünk volna....
Ezután elmentünk abba a helységbe,ahol a három pásztorgyerek élt, megnéztük a házukat, és megimertem egy öreg nénit, akiről kiderült, hogy az unokahuguk!!az egész olyan megható volt...
Visszatérve a nagy térre mi még Máriával ott maradtunk, Kasia hamarabb visszament. Mikor mi is elindultunk, mér esteledett, s nem csak ,hogy esetledett, de kezdett beborulni, majd konkrétan esni.Nálam nem volt konkrétan semmit, Máriánál mindössze egy kis esernyő. De jött az ötlet, hogy stoppoljunk haza Coimbrába, ezért kiálltunk az útra s természetesen bőrig áztunk.Akkor még vicces volt.Aztán rájöttünk ,hogy az emberek még fátimában is érzéketlenek a szegény kis ázó stoppolókért, és megnéztük, mikor megy busz.Még egy óra.....akkor mér kezdtünk fázni.Ezért bementünk egy bevásárlóközpontba, de mire odaértünk,még jobban eláztunk.Bezúztunk a WC-be s a kézszárítóknál elkezdtünk szárítkozni, de persze nem segített sokat, a semminél viszont több volt. Aztán benyomutnk egy meleg kávét s rohantunk vissza a buszhoz. Akkor már nem esett. Mire megérkeztünk Coimbrába, újra rákezdett....akkor már taxiztunk. Ennyi ázás után limitáltuk az esti tevékenységeket teaivásra, meleg fürdésre meg ilyenekre...
Kedden maradtunk helyben, mert nekem még óráim voltak, Mária is jött velem, a fura amcsi tanár órájára, aki Brownie-t sütött nekünk!utána én még elmentem művtöri előadásra s utána, ismét esőben ismét kávéztunk egyet. Este bevezettem Mériár egy Bigornás este rejtelmeibe, s mondjuk nem voltak olyan sokan, mert már hazautaztak sokan, azért így is jól sült el.
Szerdán hm...mi is volt....ja, Lousa!!az eső sajnos maradt, de azért mi nekivágtunk Lousanak, s mint az első alkalommal, most is akkor zendített rá igazán, mikor megérkeztünk Lousaba.Na, mostmár volt nálam esőkabát!dehát akkor sem volt valami ösztönző a zuhogó esőben erdőt járni, úgyhogy csak a kisközponzig mentünk el, piscina fluvial, capela, castelo.ÉS stoppoltunk is, és csodák csodájára, rajtunk kívül volt még más is, aki befelé ment:)És plusz adtak is nekem egy ingyen ernyőt, szal jófejek voltak.Úgy már túlélhető volt a dolog. Visszatérva Coimbrába kiderült, hogy lesz aznap fadoest, így beiktattuk azt is.Persze Mária rögtön emegszerette, tudtam én:)
Következő nap egy brutál napi tervet tűztünk ki magunk elé, megnézni Portot, Bragat egy nap alatt.Aztán reggel annyira esett az eső, hogy Bragaról lemondtunk, és csak Portoba mentünk el, később, mikor már nem esett annyira. Portoban viszonylag lassan haladtunk, mert volt egy utca, ami tele volt cipőboltokkal....végsősoron zsákmánnyal távoztunk onnan remek áron. Tudom ajánlani mindenkinek azt az utcát!Aztán ott sétálgattunk, de Portohoz illik is ez a szürke felleg, eső, zivatar, ez a portoi hangulat. Estig elvoltunk, de sajna portoi bort nem sikerült innunk.Vettünk ugyan, de nem tudtuk kinyitni.Néha elég furán vannak csomagolva a portugál borok. Este szintén egy csoda folytán sikerült elérnünk a visszafelé menő buszt,ami konkrétan abban a pillanatban indult, mikor mi odaértünk. Ez volt a búcsúestünk.Mária másnap reggel ment Lisszabonba, én pedig visszatértem a Coimbrai életbe, de nem a hétköznapokba....gyorsan tudomásul kellett vennem, hogy Húsvét, és két nap múlva 15fős vendégség lesz nálunk, amire rohadtul össze kell szednem magam...de ezt majd később, most megyünk enni:)

2011. április 12., kedd

meleg van

igen, elérkezett, no eső, reggeltől estig süt a nap, langyos szellő fújdogál és még nincs kibírhatatlan kánikula sem.ez való nekem!kiülünk a teraszra pihenni, barnulni, egyszóval nyár van.a tavasz vhogy kimaradt, persze virágoznak a fák, de nyáriruhás szezon van már bőven!na, ebből a szempontból (s még sok másból) jó hely ez a Portugália. bár a fenti hegyes területek nem ilyen nyájasak, pár hete ott még hó volt!nagy álmom volt megnézni a Serra de Estrela-t télen, dehát sajnos ez nem jött össze.majd máskor!
múlt héten elmentünk jantar-ra a művtörisekkel, ők többször szoktak szervezni, csak én még nem voltam. a Jardim de Manga-ba mentünk, ahol én már voltam, de most nem ehettünk annyit amennyi belénkfért, hanem tányérokon hozták ki az adagokat. a szervező srác elég szórakozott fazon, meg ilyen ultrajámbor feje van, de jófej, egész este ordította az ivós vesrikét, mostmár felfogtam h miről szól, és a végére én is megtanultsm, egy portugál vacsora az erről szól. mindig van egy ügyeletes aki nézi, kinek van teli pohara, és rögtön rákezdi...ja, meg a művtöriseknek van egy "oficial grito"- juk vagyis egy egyetemes üvöltésük, amit be is mutattak az étteremben, én egym ukkot nem értettem belőle, sztem halandzsa:p
közben ment az UEFA kupa liga is, a PSV Eindhovennel mente a Benfica ezért boldog ,boldogtalan azt nézte, s mikor gól volt azt hittem szívrohamot kapok.de hál'Istennek győztek és továbbjutottak...azért sajnáltam Dzsudzsákot...:))
a vacsi után nyakunkba vettük a várost ahogy az lenni szokott bárról bárra járva, az egyik csoporttársamról kiderült ,hogy ismeri a magyar nagykövet unokaöccsét:))--gyűlnek a kapcsolatok!!!:pp
végülis az NM-ben lyukadtunk ki, az egy elég nagy partihely, mindig ott vannak az Erasmusos bulik is.igazából én tök jól éreztem magam, de pár csoporttársamról elég érdekes dolgok derültek ki...na mindegy.
most viszont mennem kell órára, a kedvenc tutti művtöris órámra, majd később folytatom!

2011. április 3., vasárnap

1/4 letelt!

hááát, be kell valljam nagyot csalódtam Portugáliában....azért márciusra már számítottam a szép időre s ezért nem pakoltam tele a táskámat téli cuccokkal...ehelyett az elmúlt héten nem volt valami kecsegtető idő...jó,jó volt egy-két nap, mikor sütött a nap, de különben csak záporzivatar, meg hűvös...pedig már úgy elővenném a kis fidres-fodros szoknyácskákat, akik már nagyon várják, hogy felvegyem őket...de elvileg mostmár (persze, mindig ezt mondják), de jön a meleg...ez nyári meleget jelent, szóval király!de még nem kánikula!
így esténként, jó ücsörögni a nagyszobában, olyan szép a kilátás a kivilágított egyetemre, a szembehegyen, a kivilágított római vízvezetékre, nameg a naplemente!fúúú múltkor csak álltunk a balkonon és néztük néztük amíg le nem ment...a napfelkelte-nézés is kivan tűzve célul, de azt még nem sikerült teljesíteni. ilyenkor, este Kasia-val üldögélünk a nagyszobában, tanulunk, vagy dumálunk forraltbor mellett, néha filmet nézünk. például tegnap beiratkoztunk egy könyvtárba, ahonnan kivettünk egy elég furcsa filmet :Fur. egy amcsi fényképész életéről szól, akinek egycsapásra megváltkozik az élete, mikor találkozik egy oroszlán-emberrel (igaz történet!!!).
a suliban mostmár elég sokat kell tanulni.két házidogát kéne sürgősen elkezdenem, meg csütörtökön ZH kedvenc angolból. az az óra...az egy életélmény. a tanár John Mock, vagyis Gúnyos János:)naggyon amerikai, kinézetre, belsőre, folyton osztja az igét mindenféléről, szerintem nincs olyan téma amiről ő ne tudna beszélni!van egy könyv, foreign student, amiről házidogát kell írni, de senki nem érti pontosan miről. mikor megkérdezzük ,elkezd magyarázni, hadoválni, de semmi konkrétum. néha kapunk tőle emailt, amelyben leírja, hogy emgdobálták a kocsiját tojással, vagy, hogy mi van a feleségével, de múltkor Descartes filozófiájáról szónokolt, és arról, hogy msotanság folytatnak kísérleteket, hogy az emberi agyat +fejet leválasztják a testről s vajon megmarad -e (kicsit, mint a majmos effekt, hogy kicserélték a fejüket...nem tom ,asszem ezt a majorban tanultuk). szóval ez mind érdekes meg minden , de MI KÖZÜNK VAN EHHEZ????senki sem érti, de azért jól elszórakozunk ezeken az órákon...szal most lesz ez a ZH, amire nagyon sok nyelvtant meg kell tanulnom, főleg, hogy alúlról súrolom a nívóhatárt és brillíroznom kéne előtte...de elvileg bír,tehát nem kell aggódni!
a másik ominúzus óra a reneszánszos. nincs valami sok tanuló, szóval meglehetősen családias a légkör. a tanár elég szeszélyes, kiszámíthatatlan. néha nagyon mérges ránk amiért "semmit" nem tudunk, néha meg tök aranyos. van pár brazil barátom ott, velük szoktam lenni.de ezeken a műűvtöris órákon vanak idős emberek, akik vagy hobbiból, vagy nem tom miért jönnek és tanulnak. van egy 40-50körüli férfi,és 50-60körüli, meg van két erősen 60feletti nő. az egyik közülük a csoport és sztem az egyetem legnagyobb strébere...vagyis a Nyaló- Nyanya.tudom, csúnya dolog ilyet mondani valakire, de én még ilyet nem láttam!valami gazdag család sarja lehet a néni, mert folyton Louis Vuitton ill Chanel táskákkal jelenik meg, kikenve-kifenve természetesen. irtó készségesen nyújt segítséget a tanárnak legyen szó a dátum megmondásáról, vagy egyéb dolgokról. persze ez önmagában még nem stréberség. na de. ezeken az órákon (ami mellesleg tetszik nagyon)  a tanárok rengeteget kérdeznek tőlünk, a véleményünkre is kíváncsiak, meg persze a háttértudásunkra, ez Mo.-n nincs, ott ha kollokvium van, mi nem szólalaunk meg, itt igen. tehát a tanár kérdéseket tesz fel, ez a nő pedig mindegyikre akar válaszolni, de úgy, hogy csak magát érvényesítse, és csomószor butaségokat beszél, és a tanár is mondja, hogy valaki más?de ez a nő nem adja fel, ő be akarja bizonyítani, hogy ő baromi művelt, nagyban helyesel, s akkor a tanár felteszi a kérdést: a keresztrefeszítésnél ki áll a keresztfa mellett?és bakker senki nem tudta, hogy Szent János.én próbáltam halkan mondogtani, a Nyaló Nyanya meghallotta, erre hangosan bemondja.a tanár persze baromira megdícséri, hogy na végre valaki aki tudja ezt az evidens kérdést...na pffff és azon az órán ezt nem egyszer adta elő, játszotta a nagyokost, de közben csak fülelte mások mit mondogatnak, én meg, sajna nem volt elég bátorságom elmondani a véleményem.szóval az a nő nagyon antipatikus.és mellesleg gáz, hogy 60x éves létére azt nem tudja melyik apostol áll a keresztfa alatt,úgy, hogy művtörit tanul ráadásul.nem is vallásosság kérdése.na mindegy.
továbbra is járunk úszni, és ennek igen örülök, az a 40-50perc elég is, ha nem görcsöl be a lábam azalatt. meg egy jó kis séta előtte-utána.
most nagy gázok vannak itt különben bénáznak a krízissel, a most választott miniszterelnök már le is mondott. minden nagyon drága lett, már mi is tapasztaljuk, és az egyetemről sok diáknak el kellett mennie mert nem tudták fizetni. Bizony, Portugáliában mindenkinek fizetnie kell a tanulmányaiért, plusz a lakás, plusz a kaja, és itt nem divat, hogy dolgozzanak, szóval egy szülőnek havi 600eurójába kerül kb a gyermekük ellátása.és, jogosan ezt nem bírják ebben a helyzetben,ezért múlt héten hatalmas tüntetést szerveztek a coimbrai diákok, fekete talárt aggattak a szobrokra, lesátoroztak a suli előtt, talán ott is aludtak, meg nem volt tanítás sem.stb.felfordulás, ahhoz jól értenek a portik:)
meg most idejött a brazil miniszterelnöknő, meg  a helyettese, mert a helyettest díszdoktorrá avatták.de hamar leléptek mert a helyettes exe mámint az ex helyettes meghalt, úgyhogy sajnos a nagy audiencia elmaradt.de nagy volt a kalamajka.
hát kb ezek történtek a héten, most hirtelen ezek jutottak eszembe...drukkoljtaok az angol ZH-hoz, mostmár nagyon muszáj elkezdenem tanulni, megyek is!