5. nap - Ideiglenes búcsú

Ez volt az utolsó napunk, este már mentünk vissza. De délelőttre még beterveztünk egy nagy programot: hajóutat egy katamaránnal!! Sikerült lealkudnunk az árát (25eur), a változatosság kedvéért ismét csak idősek voltak rajtunk kívül, de már megszoktuk, Madeira nem kifejezetten a bulizós fiatalok szigete (aki ilyet akar, az menjen Ibizára). De nem zavartattuk magunkat, király, 25 fokos idő volt, kifeküdtünk a napra és még le is barnultam. A hajóút 3 órás volt, a cél az volt, hogy megnézzük a Madeirai partoknál élő teknőcöket, bálnákat és delfineket. Nagyon izgatottan vártam, még sosem láttam élőben, nem állatkertben ilyen állatokat! És képzeljétek, mindegyiket láttuk!!Először egy kis tekit pillantottunk meg, helyesebben mondva a hajósok. Volt egy távcsöves pasi, aki felmászott a katamarán tetejére és onnan leste van-e valami a közelben. Aztán jeleztek, hogy van valami, mire az egész bagázs odarohant, egy angol pasas pedig előre zúzott, ahova elvileg nem is lett volna szabad menni. Olyan Titanicos bácsi volt. Szóval láttunk teknőst, és nem sokkal utána megláttuk az uszonyokat. Huhh, mondom delfinek!! Párosával úsztak, és egyszerre villant ki az uszonyuk, nagyon kis cukik voltak. De valahogy a fejük nem olyan delfines volt….rájöttünk hogy ezek a bálnák! Persze, mert én az óriási, vizet lövellő állatra gondoltam, és kicsit féltem is, nehogy felborítsa a hajót, de ezek kis bálnák voltak, nagyon aranyosak. Sokáig utána nem láttunk semmit, vissza is fordultunk. Mire végre megláttuk a delfineket. De mennyit! Egy egész kolónia volt ott! Nagyon közel merészkedtek a hajóhoz, ott mókáztak velünk, ugrándoztak, produkálták magukat. Sikerült sok fényképet kattintanom róluk, ezek azok a szürke delfinek voltak, de elvileg van a kardszárnyúból is.Szóval totál sikeres volt a hajóutunk, így láttunk tengert, erdőt, várost, falut, hegyet, mindent! Nagyon tartalmas kis utazás volt. Visszatértünk Funchalba, ott még ettünk egy nagyot, az espadas helyen, aztán ittunk egy kis madeirai bort, amit szintén érdemes megkóstolni. Aztán elmentünk még egyszer a Tea House-ba, majd összepakoltunk, és ki a reptérre. El sem tudom mondani mennyire örülök, hogy eljutottam Madeirára, egyedülálló élmény volt!

 Ezután eljött portugáliai tartózkodásom utolsó pár napja, ami már nagyon saudades hangulatú volt. Csak a nosztalgia kedvéért elmentem a Mosteiro Jerónimoba, komolyan, ezt a helyet sosem lehet megunni, mindig találok itt valami újat! Megnéztem a Sé-t is, és nem utolsósorban elmentünk az utolsó este egy fado étterembe. Ajj, ez volt az ideális befejezés! Alfama kis utcáiban rengeteg aprócska hely bújik meg, ahol nem feltétlen csak turistáknak énekelnek. Ahova mi mentünk egy (Porta d'Alfama) pont egy ilyen hely volt, piros lámpásokkal és gyertyákkal megvilágított apró helyiség, benne kicsi székek. Alig fértünk el, én már a fadista nyakában voltam kb. úgyhogy jó hangos volt az énekszó :) Egy asztalnál ültek ilyen 50-60 éves emberek, az egyik felállt, elkezdett énekelni, énekelt 3-4 dalt, aztán leült, jött a következő. Az egész nagyon familiáris volt, bár beszélgetni nem lehetett, olyan volt, mint egy koncert. Aztán egyszerre csak a pincérnők is dalra fakadtak, majd az egyik fadista nő megjelent bohócruhában, és úgy is énekelt egy dalt :D jah, mert most Portugáliában karnevál van, a sulikban két hetes szünet, mindenki vonul az utcán különböző maskarákban. Próbálják utánozni Riót :P

Szóval nagyon kis kellemes este volt, ezúttal peixe espadat ettünk, ami nem volt azért olyan finom mint a sima espada, meg sokat szenvedtünk a szálkákkal, de sebaj, a hangulat megvolt. Aztán még egy utolsó Bairro + Morangosca, és ezzel zártam utolsó estémet Lisszabonban. 

Most egy időre elbúcsúzom tőletek is, de csak egy időre, mert Portugália vár vissza!

                                                                Bálnácskák

                                                                  Ugrándozó delfinek

                               Madeirai férfiak kártyáznak (hétköznap, munkaidőben ?!!), mindennapos jelenség

                                                                   Ide feltétlenül menjetek el!!

Na, akkor jöjjön a negyedik nap, ami számomra a legnehezebb volt.

Tulajdonképpen nem volt fix tervünk erre a napra, de olvastunk egy kedves kis halászfaluról, Câmara de Lobos-ról, és gondoltuk, nézzük meg! Egészen közel, 7 km-re van Funchaltól, és van egy lenti autóút, gondoltam ez minden szempontból jó kis hely lehet. Egy kis öbölben fekszik a falu, a csónakjaik jellegzetes, sok színűre festett kis bárkák, ezekkel mennem ki éjszaka a halászok espadat lesni. Épp akkor érkezett meg valami nagy halrakomány, odagyűlt egy sereg halász, azt vizslatták. Kiderült közben, hogy Churcillnek ez volt a kedvenc helye Madeirán! Hamar bejártuk a centrumot, kis falu ez, felmentünk egy kilátóba, ahonnan fantasztikus kilátás volt a Cabo Girão-ra, Európa legmagasabb tengeri sziklájára, 500valamennyi méter amúgy. A sziklaszirt oldalában van egy brutál kabinos felvonó, ami oszlop nélkül szállítja fel az utasokat. Brrr!! Eleinte azt gondoltuk, megmásszuk mi ezt gyalog, de aztán rájöttünk, hogy ez nem túl kivitelezhető, ezért úgy döntöttünk, buszra szállunk ismét, és elmegyünk Ribeira Brava-ba, egy közeli falucskába. Csakhogy azt nem gondoltuk át, hogy ahhoz át kell menjünk a Cabo Girão-n. Nos, ezekről a madeirai buszokról érdemes tudni, hogy egy némelyik busz elég régi, és hangos, és a vezetők baromi gyorsan mennek. Hát mi kifogtunk egy ilyet. Na, nekem az az út tényleg olyan volt, mintha az utolsó utamra mennék. Legörnyedtem a padlóra, ki se mertem nézni. Ott már a Magda is félt. Az egész busz rólunk, helyesebben mondva rólam beszélt, nekik nyilván ez mindennapi dolog és nem félnek. Persze tudtam, hogy a sofőr rutinos meg minden, de azért akkor is. Para. Úgyhogy mire megérkeztünk Ribeira Bravaba, saját magam árnyéka voltam, és leszögeztem a Magdának, hogy én itt vissza nem megyek. Szerencsére van olyan busz, ami a belső autópályákon közlekedik, és nem megy fel a hegyi falvakba, azok gyorsabbak és nem is drágábbak, és a legfontosabb: nem életveszélyesek :). Persze ettől ne menjen el a kedvetek, menjetek el Madeirára, én mindamellett, hogy kikészültem, bevállaltam ezeket az utazásokat, és azt mondom, megérte, mert gyönyörű helyek, de ezt jobb, ha előre tudjátok, mint, hogy a buszon szembesüljetek vele….

Ribeira Brava egyébként nagyon kedves, csöndesebb falucska, a Cabo alatt, itt volt egy kis strand is, tényleg mini. És nagyon érdekes, itt fekete a homok, és majdnem teljesen köves az egész. A kövek vulkanikus kőzetekből származnak, gyűjtöttem is párat.

Ja, és a legjobb: az utcán öreg emberes figyelmeztető kresztábla van kirakva, ilyet se láttam még :D

Viszonylag korán visszaértünk Funchalba, az volt az utolsó esténk, úgyhogy sokat sétáltunk a belvárosban, a Ritz szálloda előtt élő gitárzenét hallgattunk, , lementünk a kikötőbe hajóutakat nézni. Pár luxushajó is állomásozott ott, többnyire német turistákkal. Amúgy a legtöbb az német és angol turista volt, de meglepő módon szinte minden nap hallottam magyar szót (az egyik nap kicsit ráijesztettem két magyarra, mikor a buszmenetrend előtt állva vitatkoztunk a Magdával, majd hirtelen odafordultam hozzájuk, hogy segíthetek? :D)Amúgy valahol röhejes, hogy egy magyar és egy lengyel csaj portugálul beszélnek, persze senki se találta el honnan jöttünk, legtöbbször  Azori-szigetekinek(!!), spanyolnak néztek minket. De nekünk automatikus ,hogy portugálul beszéljünk, angolul fura lenne.

 

                                                             Camara de Lobos halászhajói

   

                                                                      Cabo Girao

 
                                                                 Egyedülálló kresztábla :D

Madeirai tengerparton pecázó néni

3.nap

Sziasztok!

Na, összerittyentem még a többi napot. Tehát a harmadik nap ismét erdőjárást terveztünk, kinéztünk egy útvonalat, ami nekem gyanúsan rövidnek tűnt: másfél km, előre kiépített útvonalon. Ugyanarra a buszra szálltunk fel, ami Santana-ba megy, csak mi ezúttal leszálltunk Ribeiro Frio-nál, ami a sziget közepén levő kis falucska. És a neve alapján, valóban rohadt hideg van ott. Egy nagy völgyben terül el, erdei házakkal körülvéve, meg olyan lakóházakkal, amik egy meredek hegyoldalba épültek. Kb. 10-20 ház van ott össz-vissz, meg néhány étterem. Tiszta alpesi hangulat különben, senki nem mondaná meg, hogy Madeirán vagyunk. Szóval leszálltunk, hamar meg is találtuk a Balcoes-hez vezető utat, az egy kilátó amúgy, ahonnan el lehet látni egészen az óceánig és a közeli csúcsokig. (legmagasabb csúcs a Pico Ruivo és Pico Areeiro, de azok le voltak zárva). Az út baromi rövid volt, kb 10 perc alatt ott voltunk, kicsit gyanúsak is voltunk, mert rajtunk kívül csak idősek jártak azon az úton. Úgyhogy elhatároztuk, nem hagyjuk ennyiben a dolgot, meg mutatjuk, hogy tudunk mi ennél hardosabb túrát is. Úgyhogy gondoltuk, végigmegyünk a 11km-es másik útvonalon is, ami már igazi kihívásnak ígérkezett. Csakhogy, az az útvonal le volt zárva, mert a sziklák rádőltek az útra vagy mi. De a pasas aki megkérdeztünk azt mondta, egy ideig el lehet menni, és mások is átmentek már a tiltó kordonon. Úgyhogy fogtuk magunkat, mi is így tettünk. Ez az útvonal valóban a meredek hegyoldalban volt, néha egészen elvékonyodott, de volt korlát szerencsére. Meg mellettünk ott futott a kis levada szüntelenül, benne csordogált a hideg hegyi víz. Volt egy hely, ahol felettünk ömlött a víz, alattunk mélység, és a kettő között volt az út. Huhh, na az izgi volt, gyorsan átszaladtunk rajta, de sokkal tovább valóban nem lehetett menni, az t teljesen el volt torlaszolva, úgyhogy visszafordultunk. Itt a vegetáció különben egészen különleges, van itt orchidea meg szubtrópusi növények, az egész erdő a Világörökség része (Floresta Laurissilva). Úgyhogy érdemes elmenni.

Visszatérve azt tapasztaltuk, hogy még mindig túl korán van és mi már az összes létező útvonalat bejártuk, így elindultunk a falucskába. Az úton összetalálkoztunk egy „tipikus” madeirai öreg bácsival. Ott ballagott, fején a jellegzetes sötétbarna kötött sapkával, amiért mellesleg teljesen odavagyok, és vettem is egyet apukámnak :) Szóval köszönt nekünk, aztán szóba elegyedtünk, mondta, hogy egész életében a levadás utak javításán dolgozott, naponta több tíz km-t járt az erdőben. Az arcán valamilyen nagy nyugalom, életszeretet tükröződött, látszott rajta, hogy neki az élet teljesen jó itt a semmi közepén egy 50 fős faluban, és nem vágyik a városba. Úgy tudom tisztelni az ilyen embereket.

A beszélgetés után elkezdtünk filózni a Magdával, hogy most hogy jussunk vissza Funchalba. A busz 4 óra múlva jött volna. Vagy felmegyünk a betonúton valameddig, vagy stoppolunk. A második verziónál maradtunk..de érdekes módon senki nem ment Funchal felé, mindenki Sanatanaba ment! Úgyhogy kezdtük feladni a reményt, ráadásul már be kellett vetnünk a hiéna verziót is= mikor megláttunk kocsihoz igyekvő turistákat, lerohantuk őket :) De végül mégiscsak megállt egy német (házas) pár, és elvittek. Monte-nál azonban kiszálltunk. Hogy mi van Monte-ban? Magyaroknak nem elhanyagolható látnivaló! Utolsó királyunk, IV. Károly sírja. A Habsburg királyt Madeirára küldték a családjával együtt, de spanyolnáthában egy év múlva meghalt. Ami durva, mert csak 34 éves volt. Ja, ő Habsburg Ottó papája volt. Na, és ők ott éltek Monte-ban, ami Funchal fölött van közvetlenül. Van ott egy gyönyörű templom, ahonnan az egész várost lehet látni, valami fantasztikus a kilátás! Monte-ban nekem egészen XX.század eleji hangulatom támadt, mert onnan indulnak a híres madeirai szánkók is (Botegas). Két fehér ruhát és szalmakalapot viselő pasi tolja a szánt a meredek lejtőn, két fő ülhet a szánkóba, és valami hihetetlen gyorsan leszáguldanak Funchalig. Igazi mulatság, de én a tériszonyosoknak nem ajánlanám, mi nem próbáltuk ki. Ja, meg Monte-ban van egy csomó botanikus kert, mi elmentünk az egyikbe, ami ingyen volt, de pl. van a Jardins do Imperador, annak gondolom van valami köze IV. Károlyhoz, az is tiszta XIX-XX. század felling. Szóval mindenképp menjetek el Monteba, ha arra jártok!

Aztán mi is leereszkedtünk, busszal. Utána rögtön kajálni mentünk, mert baromi éhesek voltunk már. Kinéztünk az öreg városrész központjában, a Teleférico aljánál lévő téren egy helyet, a neve Restaurante Romano. Van egy jó kis esplanada-ja, ki lehet ülni. Épp naplemente volt, jót napoztam. Rendeltünk menüt, mindössze 11 euróért, ebben volt 3 fogás! Ez nagyon jó árnak számít, és ráadásul a kaja is jó volt. Én előételnek creme de Camarão-t kértem, ez ilyen rákos krém volt, baromi fincsi. Magda tenger gyümölcsit evett a jellegzetes fokhagymás-Olivaolajas szószban, ez itt Portugáliában gyakori mártás. Aztán főételnek ismét espadat kértünk, madeirai mártással. Kicsit hasonlított a lecsóhoz, de ez madeirai borral volt, ami még különlegesebbé tette. Csillagos ötös :) Desszertnek egy sima csoki krémet kértem, lecsúszott az is!

Az ilyen kajálások jelentik számomra a legszebb pillanatokat egy utazás során. Akkor érzi az ember, hogy igen, most pihenek, most töltődök lelkileg, és gyomorilag is :)

 
                                                          Floresta Laurissilva

                                                              Monte temploma, ami már messziről látszik

 

                                                      a szánkók :)

A kaja 

Az Erős sziget - 2.nap

Na jó, megírom a második napot is, nagy meló lesz, mire mind az 5-t leírom, de üsse kő...
Szóval Madeirai második napon elhatároztuk, nekivágunk az erdőknek, csapunk egy amolyan spontán kirándulást. Célunk elsősorban a Madeira északi részén fekvő Santana falucska volt, ahová már portugál tanulmányaim elejétől fogva el akartam jutni, hogy megnézhessem a cuki kis háromszög alakú házakat. Naiv fejjel azt képzeltem, hogy még ma is azokban élnek az emberek, és az egész falu olyan házakból áll, hát, ehhez képest van vagy 5-6 ilyen ház, a többi ma már modern. De abban a pár házban legalább élnek, és nem csak úgy ott állnak. Na mindegy.
Ez a hely amúgy UNESCO része is, van egy Madeira park, ami mintegy összefoglalja a madeirai hagyományokat.
Útközben baromi nagy felhőbe és eső keveredtünk. Funchalból felmentünk busszal a 1400 méteren lévő Poisora, ahonnan leereszkedtünk, majd a tenger mentén újra fel. Hát, el kell mondjam, Madeira nem a tériszonyosoknak való hely. És sajnos emiatt pár igen nehéz percet okozott nekem. Ez az utazás amúgy nem a legrosszabb volt, de amikor azt látod, hogy alattad konkrétan 800 méteres szakadék, és egy kis kétsávos utacska van, ami rohadtul kanyarog, és nem ám normális védőkorlát van, hanem csak különálló fél méteres bóják, akkor elgondolkozol, hogy most mit is keresek én itt??!! Visszafele úton volt a mélypont, a busz egy baromi meredek kanyar kellős közepén megállt, hegynek lefelé, az orra konkrétan az út szélén, onnan feltolatott (!!) egy még meredekebb lejtőre, csakhogy meg tudjon fordulni!! Hát, én még ilyen durvát nem éltem, lejátszódott az életem. Persze tudom, hogy ők ezt csinálják évek óta, de akkor is....de ismétlem, nem ez volt a legrosszabb út!
Szóóóval, így vagy úgy, de megérkeztünk Santana-ba, ahol zuhogott az eső és megfagytunk. Csak két kis esernyő volt nálunk, na mondom marha jó, itt vagyunk a semmi közepén, épp egy szívrohamon vagyok túl és még kirándulni se tudunk? Beültünk egy caféra, és akkor megittam életem legjobb galao-ját. Ez azért jobb kedvre derített :)
Elindultunk az eső dacára, felfelé. Nem nagyon tudtuk hová, csak azt, hogy az erdőbe szeretnénk menni. Megkérdeztük az embereket, de rájöttünk, Madeirán nem érdemes kérdezni, mert amikor jobbrát mutatnak, balt mondanak, távolságérzékük pedig egyáltalán nincsen. Úgyhogy csak bandukoltunk felfelé, és egyszerre csak elállt az eső. És ez így megy Madeirán, folyton változik, és ha a sziget egyik részén esik, akkor a másik részén még nyugodtan süthet a nap.
Találtunk egy erdei szerű ösvényt, elindultunk nagy lelkesen, mire egy hatalmas fekete kecskével találtuk szembe magunkat. Mivel mindketten baromira értünk az állatokhoz, ezért inkább visszafordultunk :D
Még magasabbra mentünk, egészen fel a Pico das Pedras-ra. Ott összefutottunk egy pasassal, aki végre megmutatta az official erdős ösvényt. Ezeket az ösványeket már a kezdetek óta fejlesztgetik, építgetik, ún. levadákat építenek ki, ez amolyan öntöző rendszer. Fut az ösvény, mellette egy kis csatorna friss forrásvízzel/csapadékkal. Így aztán sokkal jobban eloszlik a csapadék, nem folyik le egy az egyben a hegyekről. Az utak nagyon rendesen ki voltak építve, nem volt olyan őserdős fellingje. A vegetáció viszont annál különb, tényleg kicsit úgy éreztem magam mint egy esőerdőben, főleg, hogy minden vizes volt :)
Nem mentünk sokat, pár km-t, de mivel már előtte megmásztunk egy csúcsot, elég is volt így. Egyszerre csak egy kis erdészháznál találtuk magunkat, volt ott jópár ember, és ismét elkezdett cseperegni...onnan még több kilométer lett volna vissza Santana-ba, így gyorsan leszerveztünk magunknak egy fuvart, de nem volt gáz. Percek alatt újra Santana-ban voltunk, és kiderült, hogy épp aznap van a Carnaval. Jöttek is buszokkal mindenhonnan, rohadt nagy dugó lett hirtelen a kis hegyi faluban. Petárdáztak meg szerintem fegyverekkel is lövöldöztek, ami azért túlzás, de itt így ünnepelnek. Elmentünk abba az UNESCO-s parkba, onnan meg a feira-ba. Ittunk egy poncha-t de ez már sokkal erősebb volt mint az előző napi, kicsit be is szédültünk tőle. Meg ettünk Bolo de Caco-t, ez volt a legfinomabb nekem. A mulatság abból állt, hogy felállítottak egy hatalmas babát a tér közepére, amit aztán elégettek, közben a TV-től néhányan osztották az észt, és mindenki örült a fejének.
Megnéztük a többi aranyos kis házacskát, a tengeri kilátással, aztán el kellett indulni vissza a buszhoz. Próbáltuk kiszedni az emberekből merre van a megálló. 3-an háromfélét mondtak, még a rendőrnek is telefonálnia kellett, hogy biztosra megmondja!! Egy kb ezer fős faluban :)
Na mindegy, a visszafele utat már meséltem, azt túléltük, utána a vacsival nem volt nagy szerencsénk, kicsit át akartak verni. Szóval vigyázzatok, mert hajlamosak vagy gagyi kaját adni, vagy gyanúsan sokat kérni érte (lásd egy korty facsart narancsléért 2 euro?!).
De ezt leszámítva klassz napunk volt!

                                                                      Madeira erdeje

                                                             Levadával szegélyezett turistaösvény

                                                                 Tájkép háttérben az óceánnal

                                                      Santana cuki kis házikói

                                                               Poncha és Bolo de Caco

Az Erdős sziget - 1.nap

Sziasztok!

Mint ígértem, rengeteg új izgalmas élményről fogok beszámolni, mégpedig nem másról, mint Portugália ismert szigetéről, Madeiráról!!
Miután végeztem a munkával, Magdával úgy döntöttünk, belevágunk ebbe az utazásba, mait már olyan régóta terveztünk. Én m
tulajdonképpen már 3 éve is el szerettem volna jutni Madeirára, de valami mindig közbejött, úgyhogy végül is elnapoltam a dolgot. És most, végre sikerült!
Madeira az a hely, amit bátran ajánlanék mindenkinek: fiataloknak, idősebbeknek, művészlelkeknek, természet funoknak, nyugalomra vágyóknak, kisgyerekes családoknak, nászutasoknak, tényleg, mindenkinek.
1418/1420-ban fedezték fel a portugál hajósok, a fő sziget Madeira, de még tartozik hozzá Porto Santo, meg az Ilhas Desertas és Ilhas Selvagens is. De Madeira a fő sziget. Itt mindent erdő borított amikor megérkeztek a hajósok, természetesen, nagy részét felégették, de azért még így is nagy része érintetlen természet. Éghajlata szubtrópusi, és mivel közel van hozzá a Golf áramlat, a hőmérséklete nagyrészt 20 fok körül van, ergo egész évben jó hely! Elvileg sokat esik az eső, mi szerencsére csak egyszer fogtuk ki, különben végig sütött a nap, vagy felhős volt az ég.
Lisszabonból amúgy baromi olcsó járatok vannak, 40-50 eurótól kezdve, a szállás pedig nevetségesen olcsó, hostelek és szerényebb szállodák már 10 eurótól vannak, reggelivel együtt. Lehet, hogy ez most téli szezon és ezért olcsóbb...
A repülőúton még mindig azon morfondíroztam, hogy ezt csak beképzelem. Aztán megláttam a sziget magasodó sziklaszirtjeit...minden tiszta zöld, tavasz.
A reptérről megy autóbusz Funchalba, a taxi baromi drága, meg lehet autót is bérelni. Mi ezzel nem kísérleteztünk, és jól is tettük, de ezt majd később...
Hamar benn voltunk a fővárosban, és percek alatt megtaláltuk a szállást. Lepakoltunk és már mentünk is be a városba. Az első napot Funchalban töltöttük, és rájöttem, hogy király hely! Először is rengeteg botanikus kert van, némelyik ingyenes, pár fizetős. Először elmentünk egy ilyen "átlagos" parkba, ami azt jelenti, hogy pálmák mindenfelé, kaktuszok, mediterrán virágzó fák ezer színben, nagy rét ahol frizbiznek, és pazar kilátás nyílik az óceánra. nem semmi. Aztán elmentünk a híres Madeirai piacra, a Mercado dos Lavradores-be. Itt aztán végképp el lehet veszni a színkavalkádba: ezernyi virág, gyümölcs, zöldség, mind mind trópusi jellegű, és ott termesztik. Mi főleg banánültetvényeket láttunk. Ahogy körülnéztem, fogalmam nem volt a gyümölcsök feléről hogy micsoda. De ahogy odamentünk egy "kofához" rögtön mondták, hogy akkor kóstoljunk meg mindent. És ezzel kb. jól is lehet lakni :)
Volt ott banán, de nem csak az amit mi ismerünk, hanem kevésbé édes változat is, mangó, gránátalma, anona, és a különböző maracuja fajták, a körte-maracuja, vanília-maracuja, banán-maracuja, és még sorolhatnám. Volt ott savanyú paradicsom, és egy gyümölcs, ami egyszerre volt ananász, banán és kiwi!!! Ami még extra az a Cana de acúcar, bambuszhoz hasonló bot, ami édes, és nyalogatni kell, abból készítenek tömény piát, és az az alapja a madeirai shotnak, a poncha-nak. Jópár dolgot összevásároltunk, mert ezek a gyümölcsök nagyon egészségesek.
Piacozás után étek után néztünk, elmentünk az öreg városrészbe, ahol nehézkes a járás a fura járdán, picik a házak, és szinte mindegyik kapu ki van festve. Sok galéria van itt, csak úgy bemész az utcáról, nyitva van egész nap. Sok színes ajtó este kinyílik és bárrá változik. Találtunk egy jó kis helyet, ahol kipróbáltuk a híre madeirai halat, az espada-t. Ez magyarul abroncshal asszem, nagyon finom omlós húsa van. A hal maga ronda, és csak éjszaka jelenik meg, ekkor mennek halászni is. Izgi.
De tudom ajánlani, sőt, kötelező mindenkinek aki Madeirára megy, mi 3x ettünk espada-t, de ennék én bármikor :)
Aztán kávézáshoz megtaláltuk a best of helyet, egy Tea House-t, ami a Teleférico aljával szemben van, piros kapu és lila asztalok. Mivel hajnali 5 óta fenn voltunk, jól is jött az a kávé...
Aztán megkerestünk még egy botanikus kertet, ez kevésbé ismert, és kicsit kijjebb fekszik, a neve Jardim das Magnólias. Itt csak pár ember lézengett rajtunk kívül, a lényeg a csönd, nyugalom, és gyönyörű természet. Azt hiszem, sok pozitív gondolat, vers, műalkotás tud születni egy ilyen helyen.
Este ismét visszamentünk a Parte Velha-ba, ahol megittuk az első poncha-t, ami igazi gyümölcslével kevert koktél, ebbe teszik bele a Cana de Acúcart. Enni pedig Bolo de Caco-t ettünk, ez is kötelező Madeirán, a kenyérféleségnek külön receptje van, olyan manna-szerű, készítik tosta-ból meg rendes, melegített kenyérből is, és beletesznek egy fokhagymás krémet, vagy csak simán fokhagymát. Áginak nem ajánlom :)
Ezután már csak ahhoz volt erőnk, hogy visszavánszorogjunk a hotelbe. Funchal különben meredek város, az egész völgyekre épült, sok híd köti össze a dombocskákat. Aztán lent van egy kisebb egyenes rész, de különben emelkedik. Na, hamarosan folytatom a 2. nappal!

                                                 Kilátás a parkból    

                                                    Egy átlagos kínálat...

                                                      Kilátás Funchalra a Teleférico aljából

                                                               Egy kedves kis kapu a Parte Velha-ban

                                                               Esti hangulat

A tavasz első pillanatai

Jó hírem van: vége a totál rossz időnek, most már csak két naponta esik az eső :D
De amikor nem esik, végre azt érzem, itt a tavasz, már előfordult, hogy virágillatot is éreztem a levegőben!
Az elmúlt héten igyekeztem minél többet a szabad levegőn lenni, a legszebb idő pont hétvégén volt!
Szombaton délelőtt (csak hogy testi egészségemet is épen tartsam) ,elmentem egy közeli uszoda-edzőterem komplexumba, ahová egyszeri jeggyel, ismerősön keresztül ingyen bemehettem. Először is rávetettem magam a futógépre, és egy tök jó teniszes film ment a képernyőn, így hát maradtam egy helyben, és néztem a filmet...hopp-hopp teltek múltak a percek és azon kapom magam, hogy már egy órája futok...!! Jó kis bemelegítés volt :) Kicsit nyújtottam utána, onnan irány az uszoda. Egy kis családias medencécske volt, amiben szinte csak mi voltunk ,volt egy egész sávom, ahol végre kiúszhattam magam! Rájöttem, többet kéne úsznom..miután így helyretettem magam fizikailag, délután, felkerekedtünk egy kis kirándulásra, Sesimbráig meg sem álltunk. Ez egy kis halászfalu Lisszabontól nem messze, Délre. Annyiban hasonlít Nazaréra, hogy szintén dombra épült, és az alján van a sétálóutca. Itt valahogy más volt a part, nyugodtabbak voltak a hullámok, és még egy középkori kis erődítményt is felhúztak bástyákkal meg minden. Gyönyörűen sütött a nap is, csomó szörföst láttunk a parton, az egyikkel le is fényképeztek :) Kár, hogy nem maradok többet, akkor biztos szörföztem volna egyet! (bár az én hatalmas szörftudásommal max a deszkáig jutottam volna el..)
Szóval Sesimbra nagyon kellemes kis hely, ajánlom ha itt vagytok!
Vasárnap aztán új úticélt néztünk ki, ezúttal Setúbalt és a vele szemben levő Trója félszigetet. Setúbal halász és gyárváros, ide futnak be a nagy szállítmányos hajók, a város maga nem valami szép, sok a lerobbant ház, de a belvárosa kellemes. Itt már jártam korábban, most a fő cél a Trója volt. Ide komppal lehet átmenni, gyalog vagy kocsival, amúgy kocsival is át lehet menni szárazföldön, de ahhoz le kéne menni még vagy 80 km-t mert akkora, szóval akkor már egyszerűbb Setúbalból átmenni. Van ott pár település, de főleg üdülésre használják. Szép kis apartmanokat húztak fel oda, meg egy nagy Kaszinót, ami totál üres és kihalt volt. Nem tudom, van -e értelme, az emberek zöme úgyis az Estoriliba megy, ők tudják... viszont csodás idő volt, kifejezetten meleg, úgyhogy végre levettem a cipőm, és mezítláb mendegéltem a puha homokban!! ohh hogy az micsoda csodás érzés, jobb mint a masszázs! és komolyan, a víz sem volt olyan nagyon hideg. A nagy hullámok rengeteg kagylót kihordtak a partra, ekkorákat még sosem láttam a partokon. Ja, meg csomó tengeri csillag is volt, egynémelyik még élt is, azt bedobtuk vissza vízbe, nehogy kiszáradjon szegényke. Találtunk tintahal csontot is, ami olyan volt, mint a hungarocell. Ja, meg valami mérges csigának is megtaláltuk az odúját, ami annyira veszélyes, hogy képes az embert is megölni...azért, ha jobban belegondolok, elég para az óceán. Nincs cápa (elvileg), oké, de attól még van egy csomó más vadállat. Úgyhogy valahol örülök, hogy a mi kis Balatonunk nincs tele ilyen szörnyekkel és lehet úszkálni. Kagylógyűjtés után kiültünk a partra és napoztunk. Februárban!! Kicsit le is barnultam, már nagyon áhítottam a napot.
De hát a hétvége se tart örökké, eljött a munka utolsó hete...hihetetlen, hogy milyen gyorsan...úgyhogy, mondhatni, ez a hét a saudades, az elmúlás jegyében telik, hiszen nemsokára megyek haza...szomorú vagyok, hogy vége a munkának, nehéz lesz otthagyni...de a jó dolgok mindig gyorsan eltelnek. és azért ennek a történetnek még nincs itt vége :) és az elindulásomig még rengeteg élmény és utazás vár....arról majd később!!

Vida cultural húngara em Lisboa

Sim, há. E para nós, húngaros, isto é um grande orgulho.

1, Fundacao Árpád Szenes e Vieira da Silva

A Museu fica na zona de Rato, numa rua quieta, a Fundacao do casal luso-húngaro.
Nós participámos na inauguracao da nova exibicao deles, mais precisamente da exibicao "Escríta Íntima".
Árpád Szenes, o artista húngaro nasceu na Hungria, comecou a estudar pintura do famoso pintor húngaro, József Rippl-Rónai. Na primeira fase da sua carreira interssa-se no estilo futurista, cubista, construtivista. Passando o tempo, instala-se em Paris, onde conhece a pintora portuguesa, Vieira da Silva. Depois de um curto namoro, os dois casam-se em 1930, e viviam juntos durante 55 anos. A exibicao demonstra estes anos do ponto de vista do amor. Pode -se ver em princípio as cartas que o casal trocava quando estavam longe do outro. As cartas sao mito carinhosas, até incluem algumas palavras húngaras (em teoria sao em frances), e eles chama o outro sempre Bicho ou Bichinho...é estranho, mas o amor é assim :)
Além disso pode-se ver também pinturas que pintaram de si próprios, Árpád pintava muitas vezes a sua esposa. E há algumas fotos deles de cada década, que passavam no Rio de Janeiro em Paris ou em Lisboa. Pode -se ver os dois a envelhecer, mas nao deixar a amar o outro. Já pela expressao da cara se pode ver, que estas duas pessoas realmente eram alams-gémeas. É muito bonito ver um amor verdadeiro entre pessoas mais velhas...e, infelizmente é muito raro....
mais informacoes: http://fasvs.pt/exposicoes/exposicoesview/195

2, Takács kvartett

E a música!
Por acaso nesta semana aconteceu que o famoso quarteto Takács veio a Lisboa, e tive oportunidade de os ver no grande auditório da Fundacao Gulbenkian. O tamanho deste auditório era como o do Palácio das Artes em Budapeste. Este quarteto foi fundado em 1975 por quatro estudantes da Academia da Música da Hungria (hoje Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem). O quarteto teve tanto sucesso que conseguiram inundar todo o mundo, enfim instalaram-se na EUA. Hoje tocam dois dos quatro membros fundadores na banda, os outros dois sao americanos. O nível da apresentacao era profissional, mais que isso...podia ver-se que este grupo toca juntos há muito tempo, o arco deles estava quase a deslizar no corpo dos instrumentos, como se fosse um barco leve no mar. Tocaram quartetos de Mozart, Janacek e Dvorak. O que eu gostei mais foi o último, o Quarteto da América de Dvorak. Estou orgulhosa ás minhas compatriotas, e estou feliz que consegui participar nesta apresentacao da nível alta.