kedd meg a többiek

Na folytatom keddtől a történetet, eléggé le vagyok maradva, úgyhogy megpróbálom lerövidíteni a mondandómat, hogy utolérjem magam. Meg már nagyon kéne tanulni, és ez frusztrál:))
Szóval keddnél tartottunk, amikor is 2-re mentem suliba portugál kultúra c. tárgyra,amit még nem tudom, hogy be tudok-e számíttatni itthon, majd elválk, ha hazajöttem. Mindegy, azért rendesen bementem, ott volt az angol csaj, meg csatlakozott hozzánk egy spanyol lány is, aki nagyon kis érdeklődő volt, őt kedvelem. Pedig mindenki azt mondja, a spanyolok mennyire gyökér arcok, de ő nem.
Vártunk,vártunk egy teljes órán át, de a tanár nem jött, 3-kor úgy döntöttünk, ennyit már nem lehet késni, úgyhogy leléptünk. Mert itt az átlag tanár negyed órás késéssel kezdi az órát, még olyan nem volt, hogy egészkor elkezdtük volna. Szóval miután elmaradt ez az óra, asszem elmentem vásárolni. Van egy nagy bevásárlóközpont a közelben, általában oda szoktam járni, mert ott tuti van minden, ami kell. Van egy mini-mercado is az utcánkban, de az eléggé drága. Este már nem is tudom mi volt, a lengyelek ott voltak, de ne mentünk el sehova, muszáj volt már aludnom. Aztán lássuk csak, szerda. Akkor elmaradt megint az órám, mert a nő Brazíliában van, csak októberben jön vissza. Azt hiszem aznap történt velünk meg az első katasztrófa. Éppen mentem volna a közösségi szobába a többiekhez, amikor az ajtó közelében felfedeztem egy különös dolgot. Azt hittem valaki poénból odarakta. Ahogy felkapcsoltam a lámpát, láttam, ez pont úgy néz ki, mint azok a műanyag pókok, amiket a trafikokban lehet kapni, amivel előszeretettel szoktak ijesztegetni. Nézem,nézem, és szépen lassan leesett, hogy ez most nem műanyagból van. Összeszedtem maradék angoltudásom, és elcsukló hangon odakiáltottam a lányoknak. Ők is odajöttek az ajtóba, elkezdtek sikongatni, kitört a pánik. A Magda megpróbálta lecsapni a papucsával, de emberek!Én komolyan mondom, hogym ég SOHA, soha nem láttam ekkora példányt, ezt nem lehetett pusztán papuccsal lecsapni, ehhez valami més kellett...gyorsan leszaladtam a porszívóért, mondtam a lányoknak, hogy tartsák rajta a szemüket. Gyorsan cselekedtem, pár másodpercen belül már be is szippantottam azt az állatot. Azért hadd tegyem hozzá, ez tőlem nem mindennapi volt, tudjátok hogy parázok ezektől. Ezek után meg is nyugodtunk, minden ment tovább, amíg nem világosított fel a Gali, hogy az a pók nem is halt meg, és ki tud mászni a csövön keresztül. Azután kicsit megint beparáztam, mostanára úgy állok hozzá, hogy csak letört valamelyik lába a porzsákban és nem tud visszamászni az emeletre. De ha én még egyszer meglátok egy ilyen tarantulát...
Na, aztán csütörtökön sikeresen bebénáztam a napot, 2-re mentem be, abban a hiszemben, hogy irodalomra megyek, jött is a tanár. csak nem az, aki engem tanít. Felvilágosítottak, hogy az a másik csoport, és az csak 4-kor kezdődik. De nekem 4-től már más órám van-mondtam.Azért beültem. Miután vége lett, döbbentem rá, hogy másik órán kellett volna legyek...de mondták a többiek, hogy a tanár már megint nem jött, úgyhogy nem maradtam le semmiről. De a 4óra Pessoa verselemzés azért lefárasztott rendesen, nagyon kell koncentrálnom, hogy megértsem a tanárokat, és ha kikapcsolok, akár csak pár másodpercre is, nehéz visszatérni. Aznap a Magda elutazott a pasijához vm másik városba, és a másik lengyel lány is elment, még mindig keresett lakást magának. Így egyedül maradtam ismét.
Pénteken eltökélten vágtam neki a városnak, hogy végre elkezdek sportolni. Nem volt órám, így utam az akadémiára vezetett, ami ilyen közösségi ház a diákoknak, ott van az összes klub, sportklub, együttesek, mindenféle.
Ja, arra nem is tértem még ki, milyen nagy hangulat van itt Coimbrában. Képzeljétek el, egész nap a városban felvonulások váltogatják egymást, az összes egyetemi szak járja az utcákat, ordibálva különböző dalokat. A felsőbb évesek mind talárt viselnek, fekete kosztümöt alatta. Itt ez a téli-nyári viselet, még nem értettem meg, hogy bírják 30fokban....de a lényeg az identitás, hogy ők ide tartoznak, és erre büszkék is. Nem csodállom, ilyen ruhát mi nem is vehetünk fel. Majd teszek fel képet.
Szóval bementem az academiára, próbáltam megkeresni az úszás-szobát, de persze minden zárva volt, sehol senki. Odamentem egy sráchoz, Diogo-hoz, hogy most mit kell tennem. Tök kedves volt, mindta, hogy nekem Joaot kell megkeresnem, meg is mutatja, hol van. Joao a sportszakember, ő a felelős az összes sportágért. Ott ült az udvaron, a bárban egy csomó más sráccal. Diogo odavezetett, hogyő itt Anna és sportolni akar. Na bumm, rögtön leültettek, próbáltam ott kommunikálgatni, az eégsz helyzet kezdett vicces lenni. Joao mondta, hogy ő mindjárt indul, eljön velem az uszodába, és akkor megkérdezzük, hogy és mint. Mondom ok. Nálam volt az úszócuccom, már nagyon szerettem volna mozogni. Joao kocsival volt, elvitt, az uszodában meg megkérdeztük az edzőt, hogy akkor most mi legyen, és ő közölte, hogy akkor én megyek a versenycsapatba, és megnézik, hogy leigazolnak-e. Na mondom, mi van??Kiderült, hogy ezek azt hitték, én versenyezni akarok, mondtam, hogy én eredetileg hobbi szinten gondoltam a dolgot. Aztán bepateroltak a versenycsapat edzésére, ahol be kellett mutatnom fantasztikus tudásomat az edzőnek. Persze levágta, hogy nem vagyok épp a legjobb kondiban:))
Végülis javasolták, hogy menjek az egyetemi csapatba, ami nem ilyen szigorú.  Ez tetszik nekem is, de csak októberben kezdődik. Viccesek ezek a portugálok, vagy nem csinálnak semmit, vagy beindulnak, de úgy, hogy azt sem érted, mit akarnak:))
Na, a hétvégével folytatom a mesét....