Galiza - que padre!

Karnevál ünnepe igen fontos az ibériai népek számára, olyannyira, hogy az egyetemen két nap szünetet kaptunk (que padre!). Kalandvágyó lengyel barátnőimmel elhatároztuk, hogy nem fogunk Coimbrában "ücsörögni", hanem inkább kihasználjuk az időt, és utazunk. Galíciát választottuk úticélul, ez kb. 4-5órára van Coimbrától. Béreltünk két autót, és nekivágtunk, kilenc lány s egy fiú:)
Első alkalommal léptem át a spanyol határt a Földön. Az ország első ránézésre nem különbözik sokban Portugáliától, de beljebb érve azért kitűnt, hogy anyagilag jobban állnak, mint a portugálok. Kezdő célul Santiago de Compostela- t választottuk. Jó,jó tudom, nem így kellett volna oda eljutnom, és épp ezért nem okozott olyan nagy katarzist a katedrális látványa, viszont a városba totál beleszerettem, és elhatároztam, ha valamikor alkalmam lesz rá, el is megyek a vándorútra, mert megéri! Teljesen vállalható létszámú, nagyságú helység, világosszürkésbarnás kőből épült házakkal, ami olyan elegánssá, rendezetté teszi, ilyen házak pl nincsenek Portugáliában. Már nagyon készülődtek a Karneválra, a népesség fele beöltözve mászkált az utcákon, szinte kívülállónak éreztem magam kabátban és farmerban. A város közepén találkoztunk a Zolival, aki azután "körbevezetett" minket. Az óváros nagyon kis kedves, viszont az nem tetzsett, hogy egy kirakatba kitettek egy halom rákot, akik egymás hegyén-hátán fulladoztak az amúgy is kis űrtartalmú akváriumban, szomorú szemekkel várva a halált, komolyan mint a siralomházban...de volt más kaja is, a híres tapas, amit máig nem sikerült megértenem, hogy pontosan micsoda, talán magyarul ropogtató- bekapnivaló kis kajának nevezném. Beültünk egy helyinek tűnő étterembe, hozzáteszem éhgyomorral, de sajna rá kellett döbbenjünk, hogy ez bizony nem a mi pénztárcánknak való, szóval 20perces bénázás után szolidan leléptünk a helyről....végül egy piizériában kötöttünk ki, rácáfolva a régi elméletemre, hogy egy új helyen mindig azzal a vággyal indulsz el kajahelyet nézni (éhgyomorral), hogy na, most valami helyit eszem, de az esetek többségében Meki, pizza vagy szendvics lesz belőle és szégyelheted magad. De ezt leszámítva kellemes esténk volt egy brazil bárban, hát hogyne lett volna móka, ha brazilok is vannak:)Kértem forrót a DJ-től, egészen otthonosan éreztem magam, a Zoli elhozta a mexikói barátnőit, akiknél végülis aludtunk. Nagyon kis aranyosak voltak, és egész jól eldiskuráltunk spanyol-portugálul. Igyekeztem jól sziszegni. Rájöttem /ünk, ha egyszer valaki már megtanult spanyolul, akkor nem nagyon tetszik meg neki a portugál nyelv mert túl szlávosnak tartja, ha valaki pedig portugálul tud előbb, annak a spanyol pösze és infantilis. Szóval nem tudom valaha megtanulok-e, bár ez a mostani kétségkívül jó benyomást keltett bennem a spanyolokról. Ja, itt amúgy nem nagyon szeretik őket, sőt a két nép között is van egyfajta elhidegülés, szintén történelmi okokból, azért nincs akkora szivatás, mint nálunk, de mindkettőnek "megvan a véleménye a másikról".
Másnap elmentünk a Zoli féle tempolmba misére, ami tele volt gyerekekkel, akik irtó cukik voltak, utána meginvitáltak bennünket egy ebédre, galíciai kajákkal, nyammmmmmm de fincsi volt, így végülis pótoltuk az előző esti hiányosságot. Utána elbúcsuztam a másik ibériai Szotyitól, de jó tudni, hogy van a "közelben" valaki!
Ezek után Lugo-ba mentünk, ahol szintén Karnevál volt, a város tök üres volt, mert az egész embersereg felsereglett a főtérre, ahol viszont lépni nem lehetett, s ott banzájkodtak. Ez már délután volt, mire kajához jutottunk ,ismét beesteledett. Beültünk egy olcsó étterembe, ahol a többiektől eltérve egy ismeretlen 4-es menüt rendeltem...a többieké igen gusztusos csirke volt, már csak hármunk ételét nem hozták ki, egy salátát, egy hamburgert meg az enyém. Aztán 50perc után megérkezett a sali meg a szenya s maradtam egyedül...akkor már olyan éhes voltam, hogy puffogni se volt kedvem...de végülis kihozták több mint egy óra után a fantasztikus borjút. Murphy.
Eléggé este volt már, mire A Coruna-ba értünk, mely az egyik központi városa Galíciának. Itt csak arra volt időnk, meg energiáink, hogy elosszuk az embereket, s már ment is mindenki a maga szállására. Ez volt az első eset, hogy cuoch surfing-vel aludtam, és pozitív tapasztalatokat szereztem. Az első szállásunkra Kasiaval mentünk, ahol egy kedves nő várt minket. Kiderült, hogy mi vagyunk az első vendégei, s ezért nagyon izgult. Mindennel ellátott minket, szuper modern lakásban lakott, ami meleg volt, és tiszta ágyneműt is adott. Reggel hatalmas reggelivel várt minket, sütött palacsintát, vett spanyol sonkát, meg avokádót meg mindenfélét, ezek után még városnéző sétára is elvitt minket. Úgyhogy én teljesen le voltam /vagyok nyűgözve, hogy élnek még ma olyan emberek, akik tök ingyen vendégül látnak vad idegeneket, kaját is adnak s egy fillért sem várnak el érte, tök önzetlenül, csak azért mert tudják, diák vagy kevés a pénzed, s meg szeretnének ismerni embereket a világ más országaiból. Én sosem bíztam ezekben a dolgokban, de talán változtatni kéne a hozzáállásomon, mert igenis vannak még korrekt emberek!Amúgy a város nem volt valami nagy szám, azon kívül ,hogy tengerpartja van, én nem láttam semmi szépet, de a szállás jó emlék marad.
Következő állomásunk Finisterra volt, mint a nevéből is kitűnik egy parti település, s gondolom régen azt vélték, itt a világ vége. Kb olyan érzésem volt, mint Cabo da Rocha-nál, amikor kiülsz egy sziklaszirtre alattad az óceán, körülötted szikla +tenger és csak ülsz ülsz nézed a naplementét, és végigpereg előtted az életed. Szóval ide érdemes volt elmenni. Szintén késő este volt, mire megérkeztünk Vigoba, esti szálláshelyünkre, de akkor már annyira kimerültek voltunk, legalábbis én, hogy azt se tudtam mi van. Ez a szállás is klassz volt, a srác átengedte nekünk az ágyát! Másnap körülnéztünk, nekem San Fransisco benyomásom volt domborzat szempontjából, amúgy ez is egy kikötőváros, de szép a fekvése, plussz kelta faluk voltak itt régen, a galíciai gallok ír leszármazottnak tartják magukat, s ezért van itt sok spanyol, aki fekete hajjal s kék szemmel született...a városnézés elég lelassult volt, már mindenki a végét járta, s ráadásul az a sok domb! A napi kávé némileg visszalendített a normális létállapotba, de egy idő után visszatértünk a kómába s  kocsikba, hazafelé útra. Volt, akit az energiaital felpörgetett ezért még megálltunk egy benzinkútnál Time of your life-ozni, mert a rádióban csak azt adták...de így, összegezve, szép emlékem marad Spanyolországról,és a couch surfingről:)